A Bjarke Ingels Group (BIG) és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. közös pályázata nyerte el az első díjat a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe tervezett új épületére kiírt építészeti tervpályázaton.
Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára szerint a projekt új lehetőségeket nyit nem csak a város, de az egész régió számára, a turizmusban éppúgy, mint az oktatásban, a kutatásban, hosszú távon pedig a demográfiai folyamatokban is. A helyszínnel kapcsolatban megjegyezte, nem az a kérdés, miért Debrecenbe kerül a múzeum, hanem az, hogy miért csak most kerülhet oda.
Az új épület bizonyítani fogja, hogy a hajdúsági vármegyeszékhelyen is lehet ikonikus épületeket alkotni, amely – kapcsolódva az állatkerttel – az egész Nagyerdőt új szintre emeli, komplex élményt nyújtva a látogatóknak
– fogalmazott a politikus a debreceni Kölcsey Központban tartott pénteki díjátadón.

(Fotó: Papp László Facebook-oldala)
A Bjarke Ingels Group (BIG) és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. közös pályázatában megjelenő épület úgy "ikonikus", hogy közben illeszkedik a környezetbe, identitást erősít, de önmagában is olyan alkotás, amelyhez kötődni lehet és amely lenyűgöz – tette hozzá az államtitkár.
Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy Debrecenben az elmúlt és a jövendő években több mint egymillió négyzetméternyi ipari ingatlan épült és épül fel, de emellett megújultak a történelmi épületek is, mint például a színház. A múzeum költözésére kitérve azt mondta, hogy szerinte Debrecen alkalmas és méltó egy ilyen nemzeti és egyben nemzetközi jelentőségű fejlesztés megvalósítására.

A csaknem 23 ezer négyzetméteres új épület tervpályázatának díjátadóján Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója a múzeum történetét idézte fel. Kiemelte, hogy Debrecen azért jó helyszínválasztás az önálló épületnek, mert az egyetemen zajló kutatások, az itt tanuló hallgatók a legfontosabbak a gyűjtemény számára.
Martha Thorne, a tervpályázatot elbíráló zsűri tagja, az építészeti Nobel-díjként is emlegetett Pritzker Architecture Prize volt ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy
az anonim pályázatra 14 pályamű érkezett, a zsűri célja az volt, hogy ne egy-egy zsűritag személyes ízlése érvényesüljön, hanem azt a javaslatot válasszák ki, amely az összes szempontnak megfelel.

A tavaly szeptemberben a Debreceni Infrastruktúrafejlesztő Kft. által kiírt tervpályázaton a zsűri két pályázatot talált megvételre érdemesnek 5-5 ezer euró értékben.
A pályázaton harmadik helyen végzett a Középülettervező Zrt. terve, a második a 3XN A/S és a NAUTES Építészműterem Kft. közös pályaműve lett. Az első helyen végzett a Bjarke Ingels Group (BIG) és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. közös pályázatát 60 ezer, a második helyezettét 40 ezer, a harmadik helyezettét 10 ezer euróval díjazták.
A győztes pályázók nevében Hanna Johansson, a BIG munkatársa kiemelte, hogy tervükkel egy olyan épületre tettek javaslatot, amely nemcsak otthonául szolgál majd a múzeumnak, hanem integrálódik a debreceni Nagyerdőbe, és a helyi lakosok számára új térként is szolgál.
Kun Ferenc, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy hamarosan meghirdetik azt a közbeszerzési eljárást, amelynek keretében az első díjat kapott pályamű alkotói kapnak lehetőséget ajánlattételre. A megmérettetésre 5 hazai és 5 külföldi meghívott építésziroda mellett négy iroda pályázhatott.
KAPCSOLÓDÓ
Megérkezett a Universal Air légitársaság első járata Máltáról Debrecenbe
A máltai légitársaság egy német várossal is összeköti Debrecent.
