A CheckINN innovációs versenyei után sem engedi el a tehetségek kezét: az immár negyedik éve növekvő Alumni hálózat célja, hogy a tehetséggondozó programokból kikerülő fiatalokkal hosszú távú szakmai bázist építsen. A közösség évről évre új tagokkal bővül a régi hallgatók mellett, így a rendezvények különleges találkozási pontot jelentenek. A már munkaerőpiacon tapasztalatot szerzett korábbi versenyzők és a jelenlegi egyetemisták, friss diplomások itt közvetlenül kapcsolódhatnak egymáshoz, miközben a közös programok egyszerre szolgálják a személyes fejlődésüket és a szakmai látókörük szélesítését.

Az Alumni hálózat programjai idén is folytatódtak: a legutóbbi találkozók a fővárosi épített örökség revitalizációjának megismerésére, valamint az önismereten alapuló szakmai fejlődésre helyezték a hangsúlyt.

Építészeti újjászületés az Andrássy úton

A CheckINN Alumni programsorozatot egy városi séta nyitotta meg, amelynek során a résztvevők az egykori Balettintézetnek otthont adó Drechsler-palota, a mai W Budapest szálloda kulisszái mögé pillanthattak be. A szakmai programon a fiatalok megismerhették azt a folyamatot mind kívül és belül, amelynek révén az egykor szebb napokat látott palota luxusszállodaként született újjá.

A program illeszkedve a CheckINN Revitalizátor verseny szellemiségéhez, inspirációt nyújtott a funkciót vesztett terek turisztikai célú újrahasznosításához. Az estet egy kötetlen networking zárta, ahol a korábbi versenyzők és az új tagok szabadon cserélhettek tapasztalatot.

CheckINN Alumni találkozó a W Hotelben, Fotó: CheckINN
CheckINN Alumni találkozó a W Hotelnél. Fotó: CheckINN

Karrierépítés és kreatív önismeret a Kozmo Hotelben

A közösség legutóbbi találkozójának Budapest egy kiemelkedő funkcióváltó hasznosításának példája, a Kozmo Hotel Suites & Spa adott otthont, amely Közép-Kelet-Európa egykori legnagyobb telefonközpontjából alakult át modern szállodakomplexummá. A helyszínválasztás ezúttal is közvetlen párhuzamot vont a jelenleg is zajló Revitalizátor verseny aktuális feladataival.

A találkozó szakmai gerincét a Magyar Turizmus Akadémia munkatársai: Bacsi Krisztina és Róbert Nóra által vezetett interaktív DISC-tréning adta. A résztvevők kreatív feladatokon keresztül modellezték a különböző viselkedési és kommunikációs stílusokat. A workshop rávilágított arra, hogyan támogatja az önismeret a munkahelyi együttműködést és a tudatos karriertervezést, a programot pedig most is kötetlen beszélgetés és kapcsolatépítés zárta.

 

A CheckINN Alumni programsorozat idén további két egyedülállóeseménnyel várja régi és új tagjait a szeptemberi Turisztikai Innovációs Verseny és egyéb szakmai programok mellett.

További részletek a CheckINN weboldalán és közösségi felületein.

(Nyitókép: interaktív DISC-tréning a Kozmo Hotelben)

KAPCSOLÓDÓ

Elsősorban a vasút inspirálta a CheckINN Revitalizátor pályázóit

Lezárult a CheckINN Revitalizátor ötödik évadának első fordulója.