A bécsi Városháza dísztermében 61. alkalommal rendezték meg a nagy hagyományú Neubauer Opernballt február 12-én. A rangos közéleti eseményt a köznyelv gyakran „kis Operabálként” is emlegeti. Az idei esemény különleges magyar vonatkozással bírt: a bál díszvendége a Balaton régió volt a VisitBalaton365 szervezésében, a Bécsi Magyar Nagykövetség és a Collegium Hungaricum Wien partnerségével.
A több mint 1.100 vendéget fogadó esemény tematikája az életöröm megélése volt, amely jól illeszkedett a rendezvényhez kapcsolt „Balaton – az időtlen divat” mottóhoz. A vendégek visszajelzései alapján a szlogen igen találóan, áthallásos és játékos kapcsolatot teremtett a tradíció és az innováció összjátéka között, amely egyszerre utalt magára a bálra, a Balatonra, valamint az eseményen megjelent bálozók időtlen eleganciájára is.
Ennek szellemében a vendégeket egy „Zeitlos im Trend” feliratú, mesterséges intelligencia segítségével tervezett kreatív fotófal fogadta, amely szimbolikusan is megjelenítette a hagyomány és a modernitás összekapcsolását. A balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága képviseletében két diák reformkori báli viseletben fotózkodott a vendégekkel, amely különleges és kedves hangulatú interakciókat teremtett a generációk között is.
A generációk közötti összjátékot szimbolizálta továbbá, hogy a VIP vendégek bevonulását a díszterembe magyar zászlóval a reformkori öltözetben lévő diákok vezették fel.

Az asztalokon elhelyezett Balaton Bor a hat balatoni borvidék összefogását jelképezte, bemutatva a régió minőségi borászati kínálatát. A Balaton Bor ernyőmárka jó gyakorlatára felfigyelt a bál egyik díszvendége, Ausztria mezőgazdaságért felelős minisztere, Norbert Totschnig is, aki ünnepi beszédében méltatta a mélyen gyökerező osztrák–magyar kapcsolatokat.
A nagyszabású nyereményjáték során tíz értékes utalvány talált gazdára a balatoni szolgáltatók felajánlásából.
A felajánló partnerek a következők voltak: Lotus Therme Hotel & Spa, Hotel Wellamarin, Sirius Hotel, Hotel Európa Fit Hévíz, Bonvital Wellness & Gastro Hotel, Kenese Bay Garden Resort, Le Primore Hotel & Spa, Mövenpick Balaland Resort, Zala Springs Health & Golf Resort, valamint az Elite Tours. Ez utóbbi bécsi utazási iroda az est során bemutatta balatoni ajánlatait, hangsúlyozva, hogy a közvetlen Bécs–Balaton shuttle szolgáltatásnak köszönhetően a vendégeknek csupán a bécsi Operaház előtt kell felszállniuk az autóbuszra, és irány a Balaton, amely széles palettával várja a gyógyulni, felfrissülni, kirándulni, kerékpározni, vagy éppen a vízben, illetve a kultúrában megmártózni kívánó vendégeket.
Köszöntő beszédében Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ausztriai nagykövete hosszasan méltatta a VisitBalaton365 osztrák piacon folytatott munkáját, amelynek köszönhetően tovább mélyülnek a turisztikai és kulturális kapcsolataink.
A kiemelt partnerek számára szervezett fogadáson és a nyereményjáték keretében Sztojanovits Kristóf, a VisitBalaton365 nemzetközi igazgatója a négy évszakos Balaton folyamatosan bővülő élménykínálatára irányította a figyelmet. Az ünnepi eseményen elhangzott beszédeket és a Balaton-prezentációt kiválóan egészítette ki az ausztriai magyarok Délibáb Kulturális Egyesületének zenés, táncos, temperamentumos színpadi produkciója.

A bál közönsége elsősorban az időben és anyagi lehetőségekben is tehetősebb szenior korosztályból került ki, amely a Balaton számára kiemelten fontos célcsoport.
A VisitBalaton365 stratégiai célja, hogy ebben a potenciális utazói körben tudatosítsa a négy évszakos Balaton kínálatát, valamint az elmúlt években megvalósult infrastrukturális fejlesztéseket és minőségi termékfejlesztéseket. A régió ma már nem csupán nyári üdülőhely, hanem egész éves kulturális, gasztronómiai és aktív turisztikai desztináció.
Az osztrák utazók továbbra is megbízható és jól költő turistáknak számítanak. A Ruefa aktuális felmérése szerint az idei évre tervezett átlagos utazási költés 2.200 euró fejenként, a baby boomerek esetében 2.630 euró, míg a tradícionalista generáció akár 4.400 eurót is utazásra fordít 2026-ban. Regionálisan Bécs és Nyugat-Ausztria számít a legerősebb küldőterületnek. Mindez megerősíti, hogy a bécsi jelenlét nem csupán kulturális gesztus volt, hanem tudatos turisztikai és gazdasági stratégiai lépés is, amely hozzájárul a Balaton, mint négyévszakos, minőségi desztináció ismertségének és elismertségének erősítéséhez az osztrák piacon.
Az osztrákok körében a bálozás egyébként rendkívül népszerű társasági érintkezési forma, amelynek gazdasági jelentősége is számottevő. A Handelsverband friss felmérése szerint az osztrák lakosság 17 százaléka idén legalább egy bálon részt vesz, és a báli megjelenéshez kapcsolódó vásárlásokra fejenként átlagosan 201 eurót költ – nem számítva a belépők, az utazás és a helyszíni fogyasztás költségeit. A Wirtschaftskammer Österreich becslése szerint a 2026-os bálszezon több mint 235 millió euró bevételt generál Bécs gazdaságának, ami új rekordot jelent az előző évi mintegy 205 millió euró után.
KAPCSOLÓDÓ
235 millió eurós bevételt hoz Bécs gazdaságának a báli szezon
Az idei Neubauer Opernball díszvendége a Balaton régió.
