2026 júliusában és augusztusában 2,2 millió turista érkezett Szlovéniába, akik összesen 6,3 millió vendégéjszakát töltöttek el az országban. Mindkét mutató mintegy 7 százalékkal haladta meg 2025 azonos kéthavi időszakának eredményét a szlovén statisztikai hivatal adatai szerint.

Az eredményeket a 21. Bledi Stratégiai Fórum turisztikai panelbeszélgetéséhez kapcsolódó sajtótájékoztatón ismertették. 

Dubravka Kalin, a szlovén gazdasági, munkaügyi és sportminisztérium turisztikai igazgatóságának vezetője szerint a növekedés mellett kedvező tendencia, hogy javul a kínálat minősége, és földrajzilag is kiegyensúlyozottabban oszlik el a vendégforgalom.

Az elmúlt években Szlovéniában jelentős turisztikai beruházási programot hajtottak végre. Az állam egyebek mellett közösségi és turisztikai infrastruktúra fejlesztését, szálláshelyek építését és felújítását, valamint fenntarthatósági és környezetvédelmi minősítések megszerzését is támogatta.

Maja Pak Olaj, a Szlovén Turisztikai Hivatal igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a turizmus teljesítményét már nem kizárólag a vendégérkezések és a vendégéjszakák száma alapján értékelik. A vizsgált mutatók között szerepel a turizmus által megtermelt hozzáadott érték, a turisták költése, a kereslet szezonális és területi eloszlása, a turisztikai kínálat minősége, valamint a vendégek és a helyi lakosság elégedettsége is.

A turistaforgalom ugyanakkor továbbra sem egyenletes az országban. Egyes desztinációkban még van lehetőség a vendégszám növelésére, míg a leglátogatottabb térségekben, különösen a Júliai-Alpokban, a főszezonban már jelentős terhelést okoz a koncentrált turistaforgalom.

 

A nagy forgalmú területeken ezért elsősorban arra törekednek, hogy a keresletet más időszakokra és helyszínekre tereljék, míg a kevésbé látogatott desztinációk esetében továbbra is a kereslet növelése és a láthatóság javítása a cél. A szlovén turisztikai szakemberek szerint a régóta népszerű desztinációkban a siker már nem pusztán a vendégszám emelkedését jelenti: egyre fontosabb szempont a helyi lakosság életminőségének megőrzése, a turizmus gazdasági hasznának növelése és a desztinációk hosszú távú teherbíró képessége is – írja TravelDailyNews. 

A Bledi Stratégiai Fórum turisztikai panelje azt is vizsgálta, hogyan teremthető egyensúly a turizmus gazdasági előnyei, a helyiek életminősége és a desztinációk hosszú távú terhelhetősége között.

(Nyitókép: Vrata-völgy a Triglav Nemzeti Parkban / Fotó: 123rf)

KAPCSOLÓDÓ

Közvetlen légi járat indul New York és Ljubljana között

Ljubljana egyike annak a tíz új nemzetközi úti célnak, amelyeket a United 2027-ben vesz fel a kínálatába.