A korábbi tervek szerint jövő év végén kezdődött volna a Gellért-fürdő felújítása, váratlan műszaki problémák miatt azonban elképzelhető, hogy már idén ősszel bezár a patinás fürdő.

Egy alig egy hónapja megjelent interjúban még azt olvashattuk, hogy 2026 végére tervezték a BGYH Zrt-nél a Gellért Gyógyfürdő felújításának kezdetét. Egy friss statikai szakvélemény miatt azonban várhatóan előbbre kell hozni a felújítási munkálatok kezdetét, ráadásul a korábbi elképzelésekkel szemben nem megoldható a felújítás alatt a folyamatos üzemeltetés. 

A Fővárosi Közgyűlés március 26-i ülésére benyújtott anyagok között szerepel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2025-re vonatkozó üzleti terve is, melyben jelentős bevételcsökkenéssel számolnak a Gellért Gyógyfürdővel kapcsolatban – írja a Termalonline.hu. 

Az előterjesztésben az szerepel, hogy a Gellért Gyógyfürdőben, amely tavaly 420 ezer látogatót fogadott, 4,2 milliárd forint bevétel mellett,  2025-re már csak 316 ezer vendég és 3,15 milliárdos árbevétel elérésével számolnak. Ennek oka, hogy 2025 utolsó negyedévében elkezdődik a fürdő felújítása, amit csak a létesítmény bezárása mellett tudnak elvégezni.

Amint arról korábban beszámoltunk, a fürdővel közös épületben működő Danubius Hotel Gellért felújítása már 2023 őszén megkezdődött. A közgyűléshez eljuttatott dokumentumok szerint a szálloda tulajdonosa olyan szakvéleményt adott át a Gyógyfürdői Zrt.-nek, amely életveszélyesnek minősítette a fürdő feladó gépházának statikai állapotát. Ez felelős a vízkezelésért és a gépészeti rendszerek irányításáért.

 

A szálloda felújítását érintő bontási munkák az épületrész megerősítése nélkül nem kezdhetők el. Ehhez viszont le kell állítani a gépházban működő technológiát, ez pedig csak a vízellátás beszüntetésével érhető el, így a fürdőt is be kellene zárni.

A tervek szerint két ütemben valósulna meg a fürdő rekonstrukciója: először a fürdő belső terei újulnának meg , ezek megnyitása után következne a külső medencék átalakítása, és az új VIP részleg létrehozása. A folyamat 3 évig tartana, becsült költsége pedig 20 milliárd forint. 

A fürdő felújításának megkezdéséről, így esetleges őszi bezárásáról a Fővárosi Közgyűlés dönt. 

(Nyitókép: Gellért Gyógyfürdő, forrás: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Top50 | Orbán Ráhel: A Hotel Gellért felújítása és újranyitása lesz a következő évek nagy projektje

A BDPST Koncept ügyvezetője, a BDPST Group kreatívigazgatója harmadszor szerepel a turizmus top 50-e között.