Szakmai prezentációkkal fűszerezett főzőesten mutatta be turisztikai kínálatát Szlovénia Budapesten.
Szlovénia több turisztikai szolgáltatója a Hotel Premio Group szervezésében megvalósult eseményen találkozott a magyar szakma képviselőivel, hogy bemutassa az ország sokszínű kínálatát – a természeti látnivalóktól a városi programokon át a szállodai és MICE-lehetőségekig.
Szlovénia kis méretű, ugyanakkor rendkívül változatos ország: aki alpesi vagy mediterrán élményekre vágyik, mindkettőt könnyen megkaphatja ‒ mondta Fredi Fontanot, a Szlovén Kongresszusi Iroda igazgatója köszöntőjében.
A szakmai bemutatók során hangsúlyozták, hogy a desztináció egyik legnagyobb előnye pont a kis méret. A látogatók akár néhány nap alatt is sokféle élményt szerezhetnek: egy napon belül a vízparti kikapcsolódástól a hegyi sportokig számos program megvalósítható.
A turisztikai hivatal célja, hogy minél személyre szabottabb és autentikusabb utazási élményeket kínáljon a vendégeknek.
A rendezvény- és konferenciaszervezők számára kiemelten fontos lehet, hogy a legnagyobb kongresszusi központok akár kétezer fős események lebonyolítására is alkalmasak, ráadásul az ország több szállodája is kínál megfelelő rendezvény- és konferenciatermeket.
Ljubljana, ahol minden közel van
A rendezvényen bemutatkozott a Hotel Slon és City Hotel Ljubljana, amelynek konferenciatermei 10–250 fő befogadására alkalmasak, miközben több kisebb terem is kombinálható nagyobb rendezvényekhez, és mindegyik modern technikával felszerelt.
Ljubljana kompakt mérete és könnyű megközelíthetősége pedig lehetővé teszi, hogy a látogatók akár gyalogosan járják be a várost, miközben a szállodák és konferenciaközpontok is kényelmesen elérhetők
– mondta Sarah Delmedico, az Elephant Group eseményszervezője.
Sőt Ljubljanából az ország határai és számos turisztikai régió is nagyjából egy órán belül elérhető – hívta fel a figyelmet Mojca Podržaj, a Liberty Adriatic projekt menedzsere.

Hegyvidéki élmények a Hit Alpinea szállodacsoportnál
A workshopon több szlovén turisztikai szolgáltató és desztináció kínálatával ismerkedhettünk meg. A hegyvidéki élményeket és aktív turizmust képviselte a Hit Alpinea szállodacsoport, amely a Júliai-Alpok térségében működtet több szálláshelyet.
A régió nemcsak téli sportjairól ismert, hanem a síugrás történetében is fontos szerepet játszik: a környéken hosszú ideig itt működött a világ legnagyobb síugrósánca – tudtuk meg Patricija Stefanovtól, a Hit Alpinea értékesítési és ügyfélkapcsolati menedzserétől.

A Hit Alpinea által kínált szálláshelyek különösen sokoldalúan szolgálják a családokat, egyéni utazókat, sportolókat és üzleti vendégeket egyaránt. A szállodacsoport egységei – többek között a Kompas Hotel, a Ramada Resort Kranjska Gora, a Ramada Hotel & Suites és a Vitranc Apartments – mind közvetlenül vagy gyalogos távolságra helyezkednek el a sípályáktól, így ideális bázist biztosítanak a téli sportok kedvelőinek, de a nyári túrázóknak vagy kerékpárosoknak is. A hotelek wellness‑ és rekreációs szolgáltatásokat is kínálnak – köztük fedett medencéket, szaunákat és spa kezeléseket –, ami a pihenést és feltöltődést szolgálja minden korosztály számára.
Emellett a Hit Alpinea konferencia‑ és rendezvénytermei akár több száz résztvevős eseményekre is alkalmasak, és szaktudással, modern technikával támogatják az üzleti találkozókat vagy csapatépítő programokat a hegyek között.
Maribor, a 15 perces város
A városi turizmus lehetőségeiről a Maribor Convention Bureau képviselője, Nataša Jančar beszélt. Mariborban a „15 perces város” koncepció jegyében a legtöbb látnivaló rövid sétával elérhető, legyen szó kulturális vagy természeti programról. A város gasztronómiai és borkultúrája szintén kiemelt szerepet kap: itt található a világ egyik legrégebbi termő szőlőtőkéje is, amely a helyi borhagyományok szimbóluma, és 2004 óta hivatalosan is Guinness-rekorder.
Maribor nemcsak kulturális és gasztronómiai kínálatáról híres, hanem egyre vonzóbb MICE‑desztináció is, ahol a konferenciák, üzleti találkozók és csapatépítő programok is könnyen megszervezhetők. A város több professzionális eseményhelyszínt kínál:
a Habakuk Congress Center akár 830 fős konferenciákra alkalmas helyszínnel rendelkezik, de üzleti rendezvények lebonyolítására szolgáló termeket találni a Hotel City Maribor vagy a Hotel Draš falai között is, különböző méretű csoportok számára.

Emellett Mariborban számos különleges helyszín – mint a történelmi Old Vine House vagy a Vinag Wine Cellar – ad egyedi atmoszférát külön eseményeknek és fogadásoknak, miközben a város kis mérete és gyalogos távolságon belüli elérhetősége megkönnyíti a résztvevők közlekedését. A környező természet, a pohorjei erdők és a Dráva partjának közelsége pedig inspiráló lehetőséget kínál csapatépítő vagy incentive‑típusú programokra is – mondta a Maribor Convention Bureau képviselője.
Portorož & Piran: tengerparti MICE-lehetőségek
A Portorož & Piran desztináció a tengerparti környezet adta mediterrán hangulatot ötvözi a professzionális üzleti turisztikai és MICE-kínálattal. Modern konferencia‑ és rendezvényhelyszínek állnak a szervezők rendelkezésére,
ahol nemcsak üzleti találkozók és workshopok, hanem akár egyedi események is lebonyolíthatók, miközben a résztvevők könnyen elérhetik a part menti helyszíneket és a városi infrastruktúrát is.
A térségben több konferencia‑ és rendezvényterem, korszerű technikai felszereltség és szállodai kapacitás érhető el, illetve különleges helyszínek – például egykori tengeri sóraktárak vagy kulturális épületek – teszik lehetővé, hogy az események ne csak professzionálisak, de emlékezetesek is legyenek – árulta el Ylenia Loredan MICE- és rendezvénykoordinátor.
Gasztronómiai ízelítő
A szakmai programot gasztronómiai élmény zárta: a résztvevők egy közös főzésen vehettek részt, amelyet Jakob Pintar, a ljubljanai TaBar étterem séfje vezetett.
Az est végén tombolasorsolás és kötetlen beszélgetés zárta az eseményt, amely egyszerre adott lehetőséget a szakmai kapcsolatépítésre és a szlovén vendégszeretet megismerésére. A rendezvény jól érzékeltette, hogy Szlovénia a természetközeli élmények, a gasztronómia és a magas színvonalú szállodai kínálat kombinációjával kíván még erősebben jelen lenni a magyar turisztikai piacon.
Résztvevő partnerek voltak: Atlantida Boutique Hotel, City Hotel Ljubljana, Hit Alpinea, Hit d.d, Hotel Bohinj, Hotel Slon, Liberty Adriatic, Maribor Convention Bureau, Portorož & Piran, Rimske Terme, Sava Hotels & Resorts, Ljubljana Castle.
(Nyitókép: A szlovén főzőest résztvevői / turizmus.com)
KAPCSOLÓDÓ
Üzleti turizmus másképp: Ljubljanát élő színpaddá teszi a Conventa
A szervezők szándéka megmutatni, hogy az üzleti események nem csak a tárgyalásokról szólnak.

