A Mövenpick Balaland Resort Lake Balaton vezérigazgatója először három évtizeddel ezelőtt, 1995-ben kezdett dolgozni Magyarországon. Akkor a véletlen hozta hozzánk, de azóta többször is visszatért különböző pozíciókba, mert, mint mondotta, beleszeretett Budapestbe,Magyarországba és a magyar emberekbe. Olyannyira, hogy 2007 óta saját lakása is van Budapesten.
A német állampolgárságú szakember dolgozott többek között a Kempinski Corvinus Budapestben, a Budapest Hiltonban és a Gundel Étteremben, a BOTANIQ Turai Kastélyban és a BOTANIQ Budai Klubban. Jelenlegi megbízását 2024-ben kapta.
Személyes tapasztalata szerint az elmúlt évtizedekben a hotelszegmens folyamatosan, dinamikusan fejlődik Magyarországon, olyannyira, hogy gyorsan talpra állt minden krízis után, legyen szó a koszovói háborúról (1998), a világgazdasági válságról (2008) vagy a covid-lezárásokról (2020), s reméli, hogy így lesz majd a közel-keleti, valamint az ukrajnai háború befejezésekor is.
Jelenlegi pozíciójában a három évtizeddel ezelőtti kezdéshez érzi hasonlónak a helyzetet, miszerint úttörő munkát igényel egy különleges funkciójú luxusszálloda bevezetése, ezúttal a Balaton régióban. Amilyen fantasztikus lehetőség a nyári Balaton adottságainak kiaknázása, olyan nagy kihívás elhitetni nemcsak a külföldi, hanem a belföldi vendégekkel is, hogy a tó és környezete egész éves, de legalább 8–10 hónapos desztináció. „A Visit Hungary és a Visit Balaton365 erőfeszítései sikerrel kell hogy járjanak, s remélem, elérik, hogy hamarosan újabb befektetők ismerik majd fel az itteni lehetőségeket, és segítik az egész éves desztináció elérését” – fogalmazott.

2024 számukra az útkeresés időszaka volt.
Saját jövőjéről szólva, örömmel tölti el, hogy sikerült kialakítani egy ütőképes csapatot, úgy érzi, sikerült lerakni a szálloda fejlődésének, növekedésének alapjait, ezért 2025 tavaszán átadja helyét egy új vezetőnek, ő pedig új kihívást keres.
Reméli, hogy a következő években a BalaLand bebizonyítja majd, hogy fő profilja, a gyermekes családok fogadása mellett kedvelt célpontja lesz a szabadidős csoportoknak, valamint a céges rendezvényeknek. Mint mondja, a magyar nyelvet hosszú itt-tartózkodása ellenére sem sikerült még rendesen megtanulnia. Pedig sok nyelvleckét vett, igen sokat ért is magyarul, de szabadon beszélni még nem merne, pedig azt állítják a magyar barátai, hogy a magyar szavakat nagyon jó kiejtéssel mondja.
*
(A cikk eredetileg a „A turizmus 50 fontos szereplője & top 10 expat, szakmai szövetség, polgármester és fiatal 2024-ben” című kiadványban jelent meg, amely megrendelhető ezen az oldalon.)
KAPCSOLÓDÓ
Megnyílt az ötcsillagos Mövenpick BalaLand Resort Szántódon
A több mint 20 milliárd forintos fejlesztést az állam 7 milliárd forinttal támogatta.
