Kiadónk 12. alkalommal készítette el a magyar turizmus meghatározó szereplőit bemutató top 50-es kiadványát. Csordás Imre, az Accent Hotels cégvezetője azon kevesek közé tartozik, akik eddig minden évben szerepeltek a turizmus top 50-es listáján.
2025-ben a keresleti és bevételi trendek az év első felében dinamikusabb, míg a második felében visszafogottabb növekedést mutattak az előző évhez képest. Az Accent Hotels színes portfóliójának köszönhetően a piaci lehetőségek szállodánként és desztinációnként eltérően alakultak, cégcsoportszinten ugyanakkor sikerült túlszárnyalniuk a 2024-es eredményeket.
Bevételi várakozásaikat teljesítették, az évet pedig közel 26 milliárd forintos nettó árbevétellel zárták.
„Tavaly kiemelt hangsúlyt kapott új budapesti szállodánk megnyitásának előkészítése, valamint digitalizációs fejlesztéseink megvalósítása, amelyek hosszú távon erősítik működésünk hatékonyságát és versenyképességét. Emellett szakmailag jelentős stratégiai együttműködés indult az Accent Hotels és a WING között, ami további lehetőségeket teremt számunkra a hazai szállodapiacon” – nyilatkozta Csordás Imre.
A cégvezetőt büszkeséggel tölti el, hogy a portfólió 2025-ben is fenntartható módon fejlődött, miközben munkatársaik elkötelezetten dolgoztak a minőségi vendégélmény megőrzésén. Kihívásként a kereslet ingadozását, valamint a munkaerőpiaci és költségoldali bizonytalanságokat hangsúlyozta, amelyekre gyorsan és hatékonyan reagáltak.

Az év kiemelt fejlesztése volt a négycsillagos, 94 szobás YOU Hotel Budapest októberi megnyitása a Szentkirályi utcában, Stühmer Frigyes egykori csokoládégyárának ikonikus épületében.
Az Accent Hotels üzemeltetési partnerként vesz részt ebben a háromoldalú nemzetközi együttműködésben. A projekt mögött francia befektetők állnak, akik saját YOU Hotels márkájuk alatt már a második szállodájukat nyitották meg. A hotel egyúttal az Accor Handwritten Collection portfóliójához is csatlakozott, így élvezi a francia szállodaóriás értékesítési és disztrubúciós hálózatának előnyeit.
Tavaly több rangos szakmai elismeréssel is gazdagodtak. A Four Points by Sheraton Budapest Danube elnyerte a Business Excellence díjat a legjobb budapesti kis- és közepes méretű business hotel kategóriában, az Art Hotel Szeged pedig bekerült a Michelin Guide által ajánlott szállodák exkluzív válogatásába. A Nők Lapja Travel Awards négy kategóriájában (Év szállodalánca – Accent Hotels, Év családbarát szállodája – Gotthard Therme Hotel & Conference, Év vidéki rendezvényhelyszíne – Károlyi- Kastély Hotel & Restaurant, Év wellness-szállodája 100 szoba alatt – Colosseum Hotel) is győzelmet arattak, míg a Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant Az év Klasszis TopDesign (hi-)storytelling szállodája elismerést kapta.
„2026 januárjától az Accent Hotels portfóliója eléri a 30 szállodát, miután átvesszük a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését. Stratégiai célunk a nemzetközi terjeszkedés, elsősorban Ausztriára fókuszálva”
– vázolta fel terveiket Csordás Imre. A gazdasági környezet bizonytalansága miatt a 2026-os tervezést visszafogottság és körültekintés jellemzi. Mérsékelt növekedéssel számolnak, miközben tovább erősítik működési hatékonyságukat, a kollégák képzésére és a szolgáltatások fejlesztésére helyezve a hangsúlyt a vendégélmény további emelése érdekében.
(A cikk eredetileg A turizmus 50 fontos szereplője & top 10 expat, szakmai szövetség, polgármester és fiatal 2025-ben című kiadványban jelent meg. Megrendelhető ezen az oldalon.)
KAPCSOLÓDÓ
Belecsobbantunk az élményekbe az Accent Hotels új, lutzmannsburgi szállodájában
A négycsillagos Hotel Xylophon közvetlen átjárást biztosít Ausztria egyik legnagyobb élményfürdőjébe.

