Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés képviselője Facebook-oldalán fejtette ki, miért volt jó döntés, hogy a Fővárosi Közgyűlés megvonta a támogatást Budapest turisztikai, kulturális és városmarketing feladatait ellátó cégétől, és mire fogják költeni a megmaradt pénzt a főváros 2025-ös költségvetésében.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke közösségi oldalán 5 pontban állt ki a Budapest Brand forrásmegvonását kezdeményező és a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott javaslata mellett, aminek következményeként bejelentette távozását a budapesti marketingcég éléről Faix Csaba vezérigazgató, valamint csoportos létszámleépítés keretében harminc kollégája.
1. Vitézy Dávid a forrásmegvonás mellett érvelve kifejti, hogy a Budapest Brand személyi jellegű kiadásai a hivatalos 2023-as beszámolójuk szerint 789 millió forintot tettek ki 72 fős létszám mellett. Ez szerinte azt jelenti, hogy havonta fejenként 913 ezer forint volt az átlagos személyi kiadás, ami jelentősen meghaladja a főváros több fontos kulturális intézményének (pl. FSZEK, legkeresettebb színházak) hasonló adatát. Kifogásolja, hogy a cég vezetői, Faix Csaba és Bakó Ágnes, a vezérigazgató és helyettese tavaly 8-8 millió forintot prémiumot vettek fel, alig kevesebbet, mint a fővárosi óriáscégek (BKK, BKV, BKM, Vízművek) vezetői.

(Fotó: 123rf.com)
2. "Tényleg arról vitatkozunk, hogy a Budapest Brand kapjon-e 450 milliót marketingkampányokra?" – teszi fel a kérdést, rámutatva, hogy eközben Budapest a vitathatatlan kulturális értéket jelentő színházai (pl. Katona, Radnóti, Örkény) számára sem tudott érdemi többletforrásokat adni idén. Véleménye szerint ha a fővárosnak milliárdokkal több pénze lenne kultúrára, akkor se lenne az első tíz legfontosabb feladat között a Brand változatlan működtetése.
3. A képviselő hangsúlyozza, a Fővárosi Közgyűlés összes frakciója is egyetértett a közpénzekből működő városi marketingügynökség költségvetési forrásainak radikális csökkentésével, ami az ő és Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára történt.
"A Budapest Brand eddigi forrásait inkább útfelújításra, hajléktalanellátásra, állatvédelemre és BKK-rendészetre csoportosítja át az idén a közgyűlés" – írta.
4. A politikus cáfolja azt az állítást, hogy a Budapest Brand korábbi ciklusokban is végzett turisztikai alapfeladataira se maradna forrás, rámutatva, hogy a cég vezetője egy interjúban maga ismerte el: a Budapest Kártyából egymilliárd forintos bevételük van.
5. Bejegyzésében arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt napokban a mesterséges intelligencia által megírt sokmilliós kamutanulmányok gyanúja is felmerült fel a Budapest Brandnél, ezeket az ügyeket pedig alaposan ki kell vizsgálni.
Faix Csaba a Népszavának adott pénteki interjújában azt mondta, a Budapesti Tavaszi Fesztivál végét hozhatja el a Budapest Brand lenullázása, miközben szinte az összes fővárosi szervezésű kulturális programot törölni kell.
KAPCSOLÓDÓ
Távozik a Budapest Brand vezérigazgatója, több mint harminc dolgozót elbocsájtanak
A Fővárosi Közgyűlés tagjainak többsége minden támogatást megvont a turisztikai, kulturális és városmarketing feladatokat ellátó cégtől.
