Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Eszterháza Közhasznú Nonprofit Kft. és a Soproni Egyetem, amely jelentősen erősíti a térség kulturális, oktatási és kutatási kapcsolatrendszerét. 

A partnerség célja egy olyan regionális tudásbázis kialakítása, amely szervesen kapcsolja össze a kulturális örökséget az egyetemi képzéssel, kutatással és innovációval. 

Az együttműködés keretében új, élményalapú múzeumpedagógiai és turisztikai programok jönnek létre, emellett hangsúlyos szerepet kapnak a közös kutatás-fejlesztési kezdeményezések és a hallgatók gyakorlati képzési lehetőségei. 

 

A megállapodás kiemelt területe a tehetséggondozás és a művészeti nevelés. A kastélyokhoz kapcsolódó fesztiválok, gyermek- és ifjúsági programok, valamint zenei és művészeti workshopok – különös tekintettel Joseph Haydn örökségére – inspiráló közeget biztosítanak a fiatal generációk számára - tájékoztattak. 

A hallgatók több szakterületen is valós intézményi környezetben szerezhetnek tapasztalatot: pedagógiai, kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokban egyaránt részt vehetnek, erősítve a gyakorlatorientált képzést. 

 

Az együttműködés az egyetem több karát is érinti. Az Erdőmérnöki Kar szakmai bevonásával a kastélyparkok és történeti kertek komplex ökológiai vizsgálata, valamint fenntartható tájhasználati és tájtervezési megoldások kidolgozása valósul meg. A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar közreműködésével az épített örökség megújítása, a történeti terek korszerű hasznosítása, valamint innovatív design- és médiamegoldások fejlesztése kerül fókuszba. 

A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar részvételével az együttműködés tovább erősíti az örökségturizmus és a turizmusfejlesztés szakmai hátterét, támogatva a hallgatói kutatásokat, szakmai programokat és közös tudományos fórumokat. 

A felek közös törekvése, hogy a kulturális és épített örökség értékeire alapozva olyan fenntartható és innovatív kezdeményezések szülessenek, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak a térség fejlődéséhez, és erősítik Eszterháza pozícióját a hazai és nemzetközi kulturális térben - fogalmaz közleményük.

(Nyitókép: Eszterháza / Batár Zsolt)

KAPCSOLÓDÓ

Elindult a Turizmus eAkadémia – a kkv-k digitalizációját erősítik a szektorban

Létrejön egy új digitális kompetenciaközpont, amely modern e-learning platformot, digitális tananyagokat és szakmai szolgáltatásokat kínál.