Megalakult a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemért Alapítvány új kuratóriuma. Különösen nagy szakmai elismerés a turizmus számára, hogy az egyetem fenntartói és stratégiai döntéseiben fontos szerepet betöltő betöltő öttagú kuratóriumban három, a szakmában aktív, jelentős vezetői tapasztalattal rendelkező turisztikai szakember is helyet kapott.
Megalakult a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) fenntartói feladatait ellátó Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemért Alapítvány új kuratóriuma és felügyelőbizottsága. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter kijelölte a két testület tagjait és elnökeit – közölte az egyetem honlapján.
A kuratórium elnöke Babos János,
tagjai:
- Burovinc Eszter,
- Flesch Tamás,
- Molnár Judit,
- Varga Csaba.
Az öttagú testületben tehát három olyan szakember kapott helyet, aki hosszú ideje a magyar turizmusban, azon belül a szállodaiparban, illetve az utazási irodai szektorban tölt be vezető szerepet.
Flesch Tamás a Continental Group társtulajdonos-ügyvezető igazgatója, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) korábbi elnöke, 2025 januárjától tiszteletbeli elnöke. Pályája több mint négy évtizede kötődik a turizmushoz, a szállodaipar mellett az utaztatásban is jelentős szerepet vállalt: alapító tagja a Magyar Beutaztatók Szövetségének és a Digitális Turizmus Szövetségnek is.
Molnár Judit az OTP Travel ügyvezetője és a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke. Évtizedek óta az utazási irodai szakma meghatározó szereplője, Munkásságáért 2015-ben megkapta a Pro Turismo díjat, 2025-ben a Kőrösi Csoma Sándor-díjat, a turisztikai szakma legmagasabb állami kitüntetését.
Varga Csaba a Danubius Hotels üzemeltetési és HR vezérigazgató-helyettese. Karrierje jelentős részét a szállodacsoportnál töltötte, korábban többek között a Radisson Blu Béke Hotel és a Danubius Hotel Helia igazgatója volt. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének munkájában is részt vesz, a szállodaláncok képviselőit tömörítő testület alelnöke.
Előbbi két szakember azon kevesek közé tartozik, akik a magyar turizmus meghatározó szereplőit bemutató top 50 kiadvány mind a 12 eddigi kiadásában szerepeltek. A legutóbbi kiadványban róluk készült cikk Flesh Tamásról itt, Molnár Juditról itt olvasható.
Az egyetem turizmus-vendéglátás alapképzést és turizmus-menedzsment mesterképzést is kínál, mindkettőt magyar és angol nyelven.
A BGE felügyelőbizottságának elnöke Ragó Ferenc, tagjai Killik László Vilmos és Soós Éva.
Az új kuratórium és felügyelőbizottság megbízatása 2026. szeptember 1-jén kezdődik.
(Nyitókép: uni-bge.hu)

