A Lufthansa-csoport fokozatosan újabb kötelezettséget vezet be az utasok számára: az online becsekkoláshoz ezentúl ügyfélfiókra lesz szükség. Néhány kivétel azért van.

Az online becsekkolás korábban regisztráció nélkül is lehetséges volt a Lufthansa-csoport légitársaságainak – köztük a Lufthansa, a Swiss, az Austrian Airlines és a Brussels Airlines – járataira. Elegendő volt megadni a foglalási kódot vagy a jegy számát és a nevet, valamint az utazási adatokat. 

Ezentúl azonban ügyfélfiókkal kell rendelkezniük az utasoknak, amihez azonosítót (Travel ID) kapnak. Az online becsekkoláshoz először be kell jelentkezniük ide, majd a foglalási kód vagy a repülőjegy azonosítója, valamint a név megadása után a rendszer átirányítja őket a bejelentkezési oldalra. 

A kötelezettség október 20. óta érvényes a schengeni térségből induló legtöbb utazásra, és november 30-ig világszerte bevezetik. 

Együtt utazó családok vagy kisebb csoportok esetén csak egy Travel ID-ra, ennek megfelelően csak egy ügyfélfiókra van szükség. Egy személy tehát egy Travel ID-val az összes utastárs nevében bejelentkezhet a járatra. Továbbá azok az utasok, akik maguk nem tudnak online becsekkolni, megkérhetnek valakit, akinek van ügyfélfiókja, hogy jelentkezzen be helyettük. 

Azok az utasok, akik nem szeretnének ügyfélfiókot létrehozni, továbbra is bejelentkezhetnek a járatra a check-in pultoknál vagy az automatáknál.


Ezenkívül nincs szükségük Travel ID-ra a következő utasoknak sem:

  • akik más légitársaság jegyével rendelkeznek és a Lufthansa-csoport valamely járatán utaznak;
  • akik a Lufthansa-csoport jegyével rendelkeznek és egy másik légitársaság járatán utaznak;
  • valamint nincs ilyen kötelezettség a csoportos foglalások, valamint egyes, utazási csomagot foglaló és charterutasok esetében sem.

A Lufthansa-csoporthoz tartozó Eurowingst és ITA Airwayst egyelőre nem érinti a szabályozás.

Az ügyfélfiók nyitásának kötelezettsége nem új jelenség az európai légiközlekedésben. Az Easyjetnél vagy a Ryanairnél már régóta kötelező fiókot nyitni az online becsekkoláshoz. Más légitársaságok viszont eltekintenek ettől – írja a Reisereporter.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

A Lufthansa szerezheti meg a TAP Air Portugal csaknem felét

A portugál légitársaság részleges privatizációjáról október 14-én döntött a kormány, a tranzakció értéke 1,2 milliárd euró.