A hétvégén repült először a vietnámi fapados légitársaság menetrend szerinti járata Hanoi és Prága között. A járat heti két alkalommal közlekedik Almati érintésével, Kazahsztán legnagyobb városa és a cseh főváros közötti szakaszra külön is igénybe vehető.

A Vietjet 377 utas szállítására berendezett Airbus A330-300-asai keddenként és szombatonként repülnek a Noi Bai nemzetközi repülőtér és a Václav Havel légikikötő között.

A légiközlekedés úgynevezett ötödik szabadságjogával élve a cég az Almati és Prága közötti szakaszra külön is értékesít jegyeket. Ezzel a kazahsztáni város és a cseh főváros között 2016 óta először indult újra közvetlen kereskedelmi járat.


A prágai repülőtér becslése szerint az új járat az első évben több mint 67 ezer utast szállíthat. Az útvonal a vietnámi közösség számára is fontos lehet: Csehországban mintegy 70 ezres vietnámi diaszpóra él. A járat Hanoiból több mint 40 ázsiai célállomás felé tesz elérhetővé átszállásos opciókat.

A Vietjet a jövőben Almati szerepét erősítené eurázsiai átszállóközpontként, és további közép-európai útvonalak, köztük Berlinbe közlekedő járatok lehetőségét is vizsgálja – írja az AIRportal.

(Nyitókép: Hanoi | 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Palautól Japánig: a China Airlines bemutatta ázsiai úti céljait és újdonságait

A tajvani légitársaság bécsi képviselettel és új szolgáltatásokkal erősít.