Az utasigényekhez alkalmazkodva az utószezonban is külön menetrenddel segíti a vasúttársaság a tóhoz eljutást: szeptember 22-ig Budapestről és több dunántúli városból is sűrű közlekedéssel, átszállás nélkül lehet majd a Balatonhoz utazni.

A nyári főszezonban augusztus 22-ig 1,25 millió menetjeggyel történő, úgynevezett viszonylati utazást regisztrált a MÁV-Start a Balaton felé vagy onnan elindított járatain. 

Ezenfelül - többi között a márciusi tarifareform következtében - díjmentesen (például 14 év alattiak, 65 év felettiek nagycsaládosok, fogyatékossággal élők), illetve vármegye- és országbérletekkel is igénybe lehet venni a balatoni járatokat.

Így a balatoni főszezoni utazások száma több százezerrel meghaladta a 1,25 milliót is. 

Csak a főszezont figyelembe véve a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű, oda 878 ezer, az északira pedig 378 ezer menetjegyes utazás történt 

- derül ki a vasúttársaság közleményéből.

 

Utószezoni menetrend

Akik számára a nyár még nem véget, a vasúttársaság szeptember 22-ig kiterjesztett utószezoni menetrendet hirdetett, így addig is sűrű közlekedéssel, átszállás nélküli eljutást biztosít a Balatonhoz a fővárosból és több dunántúli városból.

Budapestről a Balaton déli partjára, ahogy egész évben, az utószezonban is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k, amelyekre kötelező a helyjegy vásárlása mindegyik vonatrészbe. A biciklisek is bátran választhatják a járatokat, a Tópart InterCity nagykapacitású kerékpárszállító kocsit is továbbít, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező.

A kínálat bővítéseként továbbra is közlekednek kétóránként a Déli->Parti InterRégiók a Déli pályaudvar és Siófok között naponta, hétvégente pedig tovább közlekedve Fonyódra, illetve Balatonszentgyörgyre. A Jégmadár expressz az utószezonban kizárólag hétvégi napokon közlekedik Szob és Fonyód között, KISS motorvonattal teremtve meg a Dunakanyar és a balatoni panoráma összeköttetését. Vasárnaponként két mentesítő InterRégió vonat indul Fonyódról 14:36-kor és 18:36-kor Budapest-Kelenföldre, légkondicionált FLIRT szerelvényből kiállítva, a vasárnap délutáni hazatérő utasforgalom kiszolgálása érdekében. A Balaton InterCity vonatok elsőosztályú kocsival és szeptember 15-ig étkezőkocsival közlekednek. 

Az utószezonban a déli parton továbbra is közlekednek a Bagolyvonatok, így a part mentén éjfél után is lehet utazni péntek/szombat, illetve szombat/vasárnap éjszaka kétóránként közlekednek vonatok Budapest és Keszthely között.

 

Az északi parton a Kék Hullám expressz a főszezontól kismértékben eltérő menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca, míg napi egy járattal Szombathely között. A Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul Vízipók sebesvonat, mely Balatonakarattya és Balatonfüred között Káptalanfüred kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll.

Az észak-balatoni vonalon a Kék Hullám expresszek, valamint a Vízipók sebesvonatok nagykapacitású kerékpárszállító kocsival közlekednek, melyekre a kerékpárhely foglalása kötelező. A Katica InterRégió hétvégi napokon közlekedik a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, Székesfehérvártól Balatonfüredig minden állomáson és megállóhelyen megáll, a kisebb megállók kiszolgálása érdekében.  A Katica InterRégiók menetrendi idejében munkanapokon személyvonatok közlekednek Székesfehérvár és Balatonfüred között, melyek csatlakoznak Székesfehérváron a Balaton InterCitykhez. Péntek/szombat és szombat/vasárnap éjszaka az északi parton is közlekednek Bagolyvonatok, éjfél körül is lehetséges a part mentén, illetve a Budapestre való utazás.

Dunántúli városokból a Balatonhoz

A Fenyves expresszvonat az utószezonban is naponta közlekedik Pécs és Keszthely között. A vonat szeptember 9. és 20. között hétfőn, szerdán és pénteken meghosszabbított útvonalon, Balatonakali-Dörgicsére és onnan közlekedik, a zánkai Erzsébet-táborokra való eljutást segítve. Az egész évben közlekedő Helikon InterRégió vonatok pedig változatlanul naponta közlekednek Győr-Keszthely-Balatonszentgyörgy-Kaposvár, illetve Pécs között. A Győr és Keszthely között közvetlen kapcsolatot teremtő Tanúhegy expresszvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik, biztosítva a csoportok és kerékpárosok könnyebb, kényelmesebb utazását a Balatonhoz. A Szombathely és Keszthely közötti közvetlen összeköttetés sem ért véget a nyárral, ugyanis az utószezonban is naponta jár a Lesence expresszvonat. 

(Nyitókép: MÁV-START)