Kiegyensúlyozott forgalommal zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. A Bahart kompjain a tavalyinál valamivel többen utaztak, miközben a személyhajók utasforgalma 5 százalékkal elmaradt az előző évi eredménytől. A változást elsősorban az augusztus eleji, tartós kánikula befolyásolta, amely a rendkívüli hőség miatt visszafogta a hajózási kedvet. Összességében a 2 milliós utasszámot idén mindössze három nappal később érte el a társaság, mint 2025-ben.
Az idei főszezon eredményei azt mutatják, hogy a balatoni hajózás iránt továbbra is stabil és erős a kereslet. A nyári hónapokban tovább erősödött a kompok forgalma a Balatonon: a tavalyi, 1,2 milliót meghaladó magas bázishoz képest 2 százalékkal nőtt a szállított járművek, míg 4 százalékkal a kerékpárosok száma.
Az augusztusi négynapos hosszú hétvégén, augusztus 22-én több mint 19 ezer utas vette igénybe a kompszolgáltatást. A kerékpárosok körében idén a pünkösdi hétvége bizonyult a legforgalmasabb időszaknak.
A személyhajók utasforgalma 5 százalékkal maradt el a tavalyi, 820 ezres eredménytől. A különbség elsősorban augusztus első felében alakult ki, amikor a tartósan magas hőmérséklet és a rendkívüli kánikula egyaránt visszafogta a települések közötti járatok és a sétahajók iránti keresletet, az esti programok viszont telt házat hoztak - fogalmaz a társaság közleménye.
A kellemesebb esti időjárás ugyanakkor kedvezett az esti programhajózásnak: a járatok sok esetben telt házzal futottak ki. Tovább nőtt az előre vásárlás aránya is, amely a korábbi 20 százalékról 26 százalékra emelkedett. Az előre megváltott jegyek 15 százalékát online, 11 százalékát pedig automatákon keresztül vásárolták meg.

Az idei főszezon legforgalmasabb napjai augusztus 1-je és augusztus 22-e voltak, amikor egyaránt közel 20 ezer utas választotta a Bahart járatait.
A menetrend szerinti járatok közül továbbra is a Füred katamarán, valamint az új Tomaj és Balaton hajók tartoztak a legnépszerűbbek közé. Mindhárom hajó a Balaton legforgalmasabb útvonalán közlekedik. A nosztalgiahajók közül a Kelén, a Jókai és a Helka vonzotta a legtöbb utast.
A legforgalmasabb kikötők között idén is Badacsony, Fonyód, Balatonfüred és Siófok szerepelt. A legtöbb sétahajózó Balatonfüredről, Keszthelyről és Siófokról indult útnak.
A balatoni hajózás a családok körében is népszerűk maradt, a kedvezményeknek és a megújult, kedvezőbb árú családi jegyeknek is köszönhetően. Idén eddig 180 ezer családi jegyet értékesített a társaság, ami 10 százalékos növekedést jelent 2025-höz képest.
Továbbra is nagy érdeklődés övezte a programhajókat, a gyerek-, chill- és bulihajókon összesen 26,5 ezer utas szórakozott, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Az újdonságként bevezetett Kalap Jakab gyerekkoncert-hajók valamennyi meghirdetett alkalommal telt fedélzettel indultak, és hasonlóan nagy népszerűségnek örvendtek a bulihajók is. Augusztus 19-én és 20-án összesen 1300 vendég csodálta meg a balatoni települések tűzijátékait a Bahart hajóiról.
A Balaton alacsony vízállása ellenére a hajózás folyamatos és ősszel is folytatódik: az utóidényi menetrend szerint 16 kikötőből indulnak menetrend szerinti járatok, míg 7 kikötőből sétahajók is közlekednek. A kompok reggel 7:00 és este 22:15 között biztosítanak folyamatos kapcsolatot a Balaton két partja között.
Nyitókép: Bahart
KAPCSOLÓDÓ
Programhajókkal, kedvezményekkel és felújított kikötőkkel is vár a Bahart a jubileumi év főszezonjában
A Balatonon a nyári szezonban sűrített járatok, tematikus hajóprogramok és utasbarát fejlesztések teszik kényelmesebbé az utazást.

