Befejeződött az öthetes rákosrendezői beruházás - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt hétfőn a Facebook-oldalán. A felújítás során több mint 1,5 kilométernyi vágányt építettek át, közel tucatnyi váltót cseréltek, 5 kilométernyi felsővezeték-hosszláncot újítottak meg, 13 váltót kötöttek be a villamos központi állítási rendszerbe.
Hegyi Zsolt hozzátette, hogy egyidejűleg a Nyugati pályaudvar területén két váltó csatlakozó vágányszakaszainál helyreállították az ágyazatot, a munkálatokba számos nagy munkagép, vasútüzemi és közúti járművet vontak be 180 szakember közreműködésével. A beruházás a MÁV saját forrásából, mintegy 3 milliárd forintból valósult meg - közölte a vezető.
A bejegyzés alapján az augusztus és szeptember végére ütemezett, éjszakánként zajló váltó- és vágány-utószabályozási munkálatok befejeztével, mintegy másfél kilométeren immár 80 kilométeres sebességgel haladhatnak majd a vonatok.
Hegyi Zsolt úgy fogalmazott, hogy a sebességkorlátozások, amelyek nap mint nap aprónak tűnő, mégis összeadódva érezhető késéseket okoztak, eltűnhetnek a mindennapokból.
Bár a munka még nem ért véget, a változás már most is kézzelfogható: a megújult pályaszakaszon a vonatok közlekedése simább, az utazás egyenletesebb és kényelmesebb - írta a vezérigazgató.
A MÁV azt is közölte, hogy a rákosrendezői vágányok felújításával az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok. A komplex pályafelújítás a szolgáltatások bővítését is lehetővé tette: hétfőtől immár ezeken a vonalakon is bővítik a hajnali és az éjszakai közlekedést, újabb "bulijáratokat" kínálnak a hétvégi esti, éjszakai programokon résztvevők hazajutásához - áll a közleményben.
KAPCSOLÓDÓ
Egy hónapra bezár a Keleti pályaudvar, augusztus végén indul a nagy felújítás
A beavatkozások nagyobb része a műszaki, kisebb része az utasforgalmi tereket érinti.
(Nyitókép: MÁV)

