Tizennégy ember meghalt és mintegy harminc ember megsérült pénteken, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS). Aleksandar Vucic köztársasági elnök a nemzethez intézett, televízióban is közvetített beszédében a felelősök mielőbbi felkutatását követelte.

Az épület régi, 1965 óta nem felújított részének bejárat feletti tetőszerkezete nem sokkal péntek dél előtt omlott le nagy robajjal több embert is maga alá temetve. 

Az RTS beszámolója szerint nagyszámú mentő- és tűzoltóautó érkezett a helyszínre, illetve munkagépeket is a vasútállomáshoz vezényeltek, hogy a leomlott betonkonstrukció elemeit eltávolítsák.


A vasúttársaság közleménye szerint az előtető a vasútállomás régi épületén szakadt le, nem azon, amelyet a Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt felújítottak, ezen a részen csak belső felújítást végeztek, illetve a homlokzatot újították fel.

A közlekedés az újvidéki vasútállomáson szünetel, helyszínelés folyik. A legutolsó híradások alapján a halálos áldozatok száma nyolcra nőtt. A szemtanúk arról beszéltek, hogy az épület darabjai egyik pillanatról a másikra omlottak le, sokan az épület előtt napoztak, mikor a betontömbök rájuk estek – írta a hvg.hu.

A balesetet egy térfigyelő kamera is rögzítette, a felvételt a szerb Dnevnik lap szerezte meg:


Frissítés

A helyszínre érkező szerb államfő megköszönte a mentőcsapatok és az orvosok munkáját, azonban a legnagyobb hangsúlyt a mulasztások elkövetőire helyezte. Mind mondta, nem kíván azokról beszélni, akik a saját érdekeik miatt nem akarnak beszélni a tragédiáról, vagy akik a hatalom mögé bújva igyekeznek elbújni a felelősség elől. Szerbia elnökeként azt kérte az újvidéki ügyészségtől és a szerb kormánytól, hogy minél hamarabb kutassák fel az ügy bűnügyi és politikai felelőseit is. Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy ha az egész épületet felújították az utóbbi években, akkor miért éppen az előtető maradt ki. Ivica Dacic belügyminiszter közölte, hogy rendkívül nehéz körülmények között folyt a mentés, de nem számítanak több holttestre. A legfiatalabb áldozat hatéves volt.

Milos Vucevic szerb miniszterelnök a második világháború utáni időszak legnehezebb pillanatának nevezte Újvidék történelmében a pénteki tragédiát. A kormányfő, aki korábban Újvidék polgármestere volt, közölte, szorgalmazni fogja, hogy megkerüljenek a felelősök. A kormány szombatra nemzeti gyásznapot rendelt el, Újvidék város vezetése pedig háromnapos gyászt hirdetett.

A közlekedés az újvidéki vasútállomáson szünetel.

(Nyitókép: Marinika Tepic/Facebook)