November 5-én újabb bombafenyegetés-sorozat zavarta meg az európai légiközlekedést. Legalább 15 utasszállító járat volt érintett, több repülőgépet más repülőtérre irányítottak, egyes járatokat pedig vadászgépek kísértek a célállomásukra.
Az Aer Lingus Dublinból Rómába tartó járatát a franciaországi Évreux katonai légibázisra irányították át. A fedélzeten tartózkodó 151 utast és hatfős személyzetet biztonságos helyre vitték, a repülőgépet tűzszerészek vizsgálták át.
A Wizz Air Milánóból Varsóba tartó járata Bécsben hajtott végre nem tervezett leszállást, míg a légitársaság Milánó–Bukarest járata a fenyegetés ellenére a román fővárosban landolt.
A Ryanair három, Szófiába tartó járatát is érintették a riasztások: a London-Stanstedről induló gépet Plovdivba irányították át – írja az airportal.hu a Reuters és az Associated Press beszámolói alapján.
A Finnair Helsinki–Róma járatát az olasz légierő vadászgépei kísérték a célállomására, míg a légitársaság Bécsbe tartó járata rendben leszállt.
A LOT Varsó–Brüsszel járatát leszállás után ellenőrizték, de gyanús tárgyat nem találtak. Egy másik, Párizsba induló LOT-gépet még felszállás előtt megállítottak, utasait másik repülőgépre szállították át.
A prágai repülőtérre érkező négy járatot szintén bombafenyegetés érte. A cseh rendőrség valamennyi gépet átvizsgálta, de egyik fedélzetén sem talált gyanús tárgyat – sorolták.
A csütörtöki riasztások az Aegean Airlines Szaloniki–Milánó és a Ryanair Porto–Milánó járatát is érintették.
A fenyegetések hátteréről egyelőre nincs hivatalos megállapítás – tájékoztattak.
(Nyitókép forrása: 123r.com)
KAPCSOLÓDÓ
Bombariadók zavarták meg a légi közlekedést Európa több országában
Számos légitársaság járatát át kellett vizsgálni vagy irányítani.

