A Kúria Önkormányzati Tanácsa meghozta határozatát a Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Képviselő-testületét, valamint a budai vár várakozási övezetben közlekedő turistabuszokat üzemeltető vállalkozásokat érintő önkormányzati rendelet törvényességének vizsgálata tárgyában. A határozat megsemmisítette az I. kerületi Budavári Önkormányzat közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletének jogszabályba ütköző, az autóbuszok behajtását korlátozó pontjait.  

A NiT Hungary az elmúlt két esztendőben a turisztikai szakmai szervezetekkel együttműködve rendkívül intenzív érdekérvényesítést folytatott azoknak az autóbuszos személyszállító vállalkozásoknak az érdekében, akik utascsoportjaikat bírságfenyegetettség terhe mellett a Hunyadi János út – Dísz tér – Palota út útvonalon szállították a budai várnegyedbe. Ennek része volt egyrészt a Hunyadi János út tehermentesítésére vonatkozó alternatív közlekedési javaslataink becsatornázása a kerületi döntéshozatali folyamatokba, másrészt a vitatott kerületi, fővárosi és magasabb szintű szabályozási környezet részletes elemzése, társ-érdekképviseletünkkel együttműködésben a különböző szintű  jogorvoslati eljárásokhoz a megalapozott jogi érvrendszer kidolgozása, valamint  a megbírságolt autóbuszos személyszállító vállalkozások számára a helyi önkormányzati és a közigazgatási bírósági jogorvoslati eljárásokhoz nyújtott adminisztratív támogatás- olvasható a NiT Hungary honlapján

A tiszta, és a szolgáltatók számára is értelmezhető jogi környezet kialakítása érdekében tett erőfeszítéseknek, valamint a Kúria döntésének révén most megszűnt az a jogsértő helyzet, amely alapot adott a fővárosi parkolási rendeletben definiált „Budai Vár várakozási övezeten” áthajtó turistabuszok szankcionálására és a csoportos turistaforgalom aránytalan és indokolatlan mértékű korlátozására. 

 

A Kúria döntését megelőzte a Fővárosi Törvényszék előtt indított nagyszámú, és később egyesített peres eljárás, illetve a törvényszék döntése szerint a további ügyek felfüggesztése mellett egy mintaper megindítása, majd annak a törvényszék által a Kúriához történő továbbítása az észlelt és a Kúria döntése szerint visszaigazolt jogszabály-ütközések okán.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa Köf.5015/2024/5. számon 2024. október 1-jén kelt határozata megállapította, hogy a Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Képviselőtestületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megsértésének és elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 15/2013. (V. 31.) önkormányzati rendeletének 23/B. §-a és a 29. § (1) bekezdés p) pontja más jogszabályba ütközik, ezért azokat megsemmisíti;

(A 23. §. mondta ki egyebek mellett, hogy a Budai Vár várakozási övezetébe autóbusz kizárólag a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat által előzetesen kiadott várakozási hozzájárulás birtokában hajthat be és várakozhat, egyben 100 000 Ft közigazgatási helyszíni bírsággal rendelte sújtani az autóbusz vezetőjét, vagy 150 000 Ft összegű közigazgatási bírsággal rendelte sújtani annak az autóbusznak az üzembentartóját, amely várakozási hozzájárulás nélkül hajt be a Budai Vár várakozási övezetébe, vagy ott ilyen engedély nélkül várakozik. A 29. § (1) bekezdés p) pontja autóbusznak minősítette a különcélú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás vagy különjárati személyszállítás céljából üzemeltetett, 17 főnél több utas befogadására alkalmas D kategóriás vezetői engedéllyel vezethető gépjárműveket).

megállapította, hogy a Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Képviselőtestületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megsértésének és elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 15/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete 23/B. §-a és a 29. § (1) bekezdés p) pontja a Fővárosi Törvényszék előtt folyamatban lévő perben, valamint valamennyi, a jelen határozat időpontjában valamely bíróság előtt folyamatban lévő egyedi ügyben nem alkalmazható;

A Kúria határozata szerint Alaptörvényi szabály, hogy az önkormányzat eredeti jogalkotói hatáskörében (törvény által nem szabályozott feladatkörébe tartozó helyi társadalmi viszonyok rendezésére) és törvény felhatalmazása alapján alkothat rendeletet. Ez azonban csak törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok esetén lehetséges. Törvény által meghatározott felhatalmazás mellett, attól eltérően, eredeti jogalkotói jogkörben a helyi önkormányzat nem alkothat rendeletet.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa megállapította, hogy a behajtási korlátozás, illetve a közterületen (akár védett övezetben) történő várakozás (parkolás) szabályozása nem a közösségi együttélés, hanem a közterület használatával, a közterületen történő parkolással összefüggő szabályozás tárgykörébe tartozik.

Arra, hogy „A Budai Vár várakozási övezetébe autóbusz kizárólag a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat által előzetesen kiadott várakozási hozzájárulás birtokában hajthat be és várakozhat” megsértésének a közösségi együttélés általános szabályaival ellentétes magatartássá nyilvánítására vonatkozó szabályozásra az érintett önkormányzat nem kapott felhatalmazást.

 

A Kúria Önkormányzati Tanácsa továbbá megállapította azt is, hogy az önkormányzati rendelet vitatott rendelkezése a Közgyűlési rendelettel és a Parkolási rendelettel azonos társadalmi viszonyt szabályoz, a szabályozás indokolatlanul párhuzamos, feleslegesen bonyolult, egymásnak ellentmondó.

Megkeresésünkre a NiT Hungary szervezeti referense, Szabó András elmondta, hogy a szakmai szervezet szeretné folytatni az egyeztetést a kerületi önkormányzattal, melynek eredményeként olyan megoldás születhet, amely úgy a kerület lakossága, mind a csoportosan érkező turisták és az őket szállító autóbuszos szolgáltatók számára megfelelő.


(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Türelmi időt kaptak a turistabuszok a budai Várban, de óránként csak 24 hajthat be

2023. december 31-ig haladékot kaptak a buszosok a környezetkímélő, Euro 6-os járművek beszerzésére. A magasságkorlátozás kérdése egyelőre nyitva maradt.