A Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. 96 hónapos időtartamra, több ajánlattevővel kötne keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú fejlesztési programjához kapcsolódó tervezési feladatokra – derül ki a TED-en elérhető információkból. 

A beszerzés célja egy több éven át tartó fejlesztési program szakmai előkészítése, amely a repülőtér utasforgalmi és üzemi infrastruktúrájának jelentős bővítését foglalja magában. 

A tervezési feladatok között szerepel egy új földi oldali terminálépület, a Main Terminal Building megtervezése, a meglévő T2A és T2B terminálok, valamint a SkyCourt átalakítása és bővítése, továbbá új utasmólók kialakítása. 

 

A program emellett kiterjed a légiforgalmi előterek, gurulóutak, közművek, közlekedési kapcsolatok és más kiszolgáló létesítmények fejlesztésének előkészítésére is. 

A közbeszerzés önmagában nem jelent automatikus megrendelést a nyertes ajánlattevőknek. A Budapest Airport több szereplővel köt keretmegállapodást, a konkrét tervezési munkákat pedig később, úgynevezett versenyújranyitások keretében rendeli meg. Ennek lényege, hogy az egyes fejlesztési elemeknél a keretmegállapodásban részt vevő cégek újra ajánlatot tesznek az adott feladatra. Tényleges megbízás csak ezeknek az egyedi versenyeknek az eredményeként jön létre. 

A dokumentáció alapján a versenyújranyitások során egyszerre akár 10–12 millió euró értékű tervezési szerződések megkötésére is sor kerülhet. A teljes repülőtéri infrastruktúrát érintik a tervezési munkák. 

 

A dokumentáció alapján egyidejűleg akár mintegy 30 ezer négyzetméter nettó alapterületű épület, valamint körülbelül 175 ezer négyzetméternyi légiforgalmi előtér és gurulóút tervezése is folyhat.

A kiválasztott generáltervezők feladata nem csupán az építészeti koncepciók kidolgozása lesz. A keretmegállapodás alapján elnyerhető egyedi szerződések a beruházások teljes tervezési folyamatát lefedhetik – írja a magyarepitok.hu

(Nyitókép: Budapest Airport Facebook-oldala)

KAPCSOLÓDÓ

Ugyanakkora zajt okoznak Zuglóban a landoló repülők, mint a ferihegyi repülőtér közelében

Az ott élők panaszaira reagálva zajmérőt raktak ki az egyik zuglói utcában.