Karbantartási munkálatok kezdődtek a Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonalon, a munkálatok október elejéig tartanak ‒ közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán.
Vitézy Dávid bejegyzése szerint a Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonal a nyár végére elhasználódott, az évek alatt elhanyagolt karbantartás és a nyári meleg miatt számos helyen sebességkorlátozást kellett bevezetni, a vonatok jelentős késéssel közlekedtek.
Ezért a MÁV különböző helyszíneken karbantartási munkákat végez október elejéig, emiatt az utasoknak több helyen is pótlóbusszal kell közlekedniük ‒ tette hozzá.
Kiemelte, hogy a „legkomolyabb munkák" Mecsekalja-Cserkút és Bicsérd állomás között folynak, ahol átépül a vágány, kicserélik a síneket, kijavítják az alépítményt és kitisztítják a vízelvezető árkokat.
Hozzátette, hogy az említett szakaszon korszerűsítenek egy közúti átjárót, valamint felújítják egy híd szigetelését is, ezzel párhuzamosan pedig a Sárbogárd és Dombóvár közötti szakaszon éjszakánként sebességkorlátozási okokat számolnak fel. A miniszter azt írta, hogy a karbantartás október 8-ai befejezése után érdemben javul majd a pálya minősége.
(Nyitókép: Vitézy Dávid Facebook-oldala)
KAPCSOLÓDÓ
80 ezer LEGO kockából éled újjá az ókori Róma Pécs alatt
Az ókori római nekropolisz 1600 éves falai és a látogatóközpont üvegtető alatti tere két napra a kockák birodalmává alakul.

