Egyre intenzívebben tör elő a láva és a hamu a szicíliai Etnából, ami miatt augusztus 12-én turisták ezrei rekedtek Szicíliában. A cataniai repülőtér szerda délelőtt 11 óráig felfüggesztette a forgalmat, több mint 200 járatot töröltek vagy átirányítottak.

Cataniában, Szicília legnagyobb repülőterén erősen korlátozták a forgalmat: augusztus 12-én kora reggel mindössze egy belföldi járat indulhatott el. Sok utas Palermo felé próbál kerülni. A fennakadások becslések szerint mintegy 30 ezer embert érintenek, miközben a szálláshelyek megteltek, ezért többen a repülőtéren töltik az éjszakát.

Az Etna augusztus 7-e óta szór nagy mennyiségű hamut és törmeléket, két kürtőből is ömlik a láva, és keddre egy harmadik kürtő is megnyílt a hegyen. A jelenség már az ötödik napja okoz fennakadásokat a légi közlekedésben. Catania repülőtere jelenleg a legmagasabb fokú, piros riasztás alatt áll. A repülőtéren parkoló gépek hajtóműveit meg kell óvni a hamutól, a kifutópályákat pedig folyamatosan tisztítani kell.

Egyes információk szerint egy Catania és Palermo között közlekedő transzferbuszon lévő helyért 700 eurót (256 ezer forint) kérnek egy körülbelül 200 kilométeres útért. A fővárosba tartó vonatok túlzsúfoltak – írja a Telex.

Számos turistának Szicílián meg kellett hosszabbítania ott tartózkodását, miközben a szigeten minden szálláshely betelt. Többen a repülőtéren alszanak. 

 

Az Etna az idén gyakran aktív, és június közepétől új kitörési szakaszba lépett. Július elején másfél kilométer magas hamuoszlop emelkedett fel a vulkánból - tájékoztatott az MTI.

A múlt heti kitörést követően ismét hamut szór az Etna, emiatt turisták ezrei rekedtek kedden Szicílián.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Nolan Odüsszeiája után filmturisták rohamára készül a szicíliai Favignana

A sziget nem akar a túlturizmus csapdájába esni.