A fővárosi után a debreceni tarifaközösség is siker, erre utalnak már az első havi adatok. Amíg 2024-2025 hasonló időszakában mintegy 21 ezer Hajdú-Bihar vármegyebérlet fogyott, idén január 25-ig már közel 32 ezret adtak el ebből a díjtermékből, azaz tízezerrel többet, mint korábban – ismertette Facebook-bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
A különbség oka egyértelmű: a vármegyebérletet vásárlók spórolnak, mégis többet kapnak a pénzükért: a vármegyei VOLÁN-járatok és vonatok mellett a debreceni DKV-járatokkal, azaz villamossal, busszal és trolival is utazhatnak – jegyezte meg a vezérigazgató.
Érdekesség, hogy a debreceniek és a Hajdú-Bihar vármegyei emberek nemcsak bérletet, hanem értékesítési csatornát is váltottak: a havi bérletet egyre kevesebben veszik meg a pénztárakban, de egyre többen a MÁVPlusz applikációban és az interneten – tette hozzá.
(Nyitókép: MÁV)
KAPCSOLÓDÓ
Februártól új autóbuszjárat indul Budapest és Losonc között
A budapesti járatokon túl Salgótarján és Losonc között egy további járatpár is közlekedik.

