Október 2-án, szerdán nyílik meg az ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-program idei utolsó fordulója, amely során közel nyolcszáz magyar fiatal juthat ismét ingyenes vonatjegyekhez. 

Az útitervek beadására ezúttal is két hét áll majd az idén tizennyolc éves fiatalok rendelkezésére, a végső határidő október 16-án délben lesz.

Az idei második kiírásban összesen újabb 35 500 bérletet sorsol ki az Európai Bizottság, ebből az előzetes kvóta alapján 779 jut majd a magyar fiataloknak, de ezúttal is várható ennek a kvótának az utólagos megemelése, köszönhetően annak, hogy Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségre 

– írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a pályázat mentora, Ujhelyi István, aki jelenleg az ENSZ turisztikai szervezetének uniós intézményekhez rendelt nagykövete. 

A most induló őszi fordulóban azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2006. január 1. és 2006. december 31. között születtek (a két dátum is beletartozik), azok pedig, akik végül ingyenes bérletet nyernek legalább egy, de legfeljebb harminc napig utazhatnak majd 2025. március 1. és 2026 május 31. között 

Ez lesz a tizenegyedik pályázati forduló, amit meghirdetett az Európai Bizottság: eddig összesen közel 1,4 millió fiatal jelentkezett a programra és 319 ezer közülük már élni is tudott az ingyenes utazási lehetőséggel. 

A legnagyobb túljelentkezést az elmúlt időszak tapasztalatai alapján elsősorban Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Franciaországban, valamint a programhoz külső államként idővel becsatlakozó Törökországban regisztrálják, de Magyarország is rendre az élmezőnyben van; a legutóbbi tavaszi fordulóban is közel tízszeres volt nálunk a túljelentkezés. 

További részletek és jelentkezés az Európai Bizottság oldalán.

Fotó: 123rf.com 

KAPCSOLÓDÓ

Közel hatszoros volt a túljelentkezés Magyarországon az ingyenes európai vonatbérletekre

Magyarország – a korábbi éveknek megfelelően - kiemelkedően teljesített az idei első körben: 4541 jelentkező volt a 775 bérletre.