Komoly számlát kaphat az a 19 éves férfi, aki ittasan randalírozott egy Wizz Air-járaton, és emiatt a repülőgépnek nem tervezett leszállást kellett végrehajtania Stuttgartban. A légitársaság közölte, jogi lépéseket tesz az utassal szemben, és valamennyi, az incidens miatt felmerült költségét behajtaná rajta. A gép Párizsból tartott Szófiába, amikor a személyzetnek közbe kellett avatkoznia a férfi miatt. A rendbontó utast már a levegőben kábelkötegelőkkel megkötözték, hogy ne veszélyeztesse a fedélzeten tartózkodókat.

A helyzet végül odáig fajult, hogy a repülőgép a tervezett útvonal helyett Stuttgartban landolt. A leszállás után rendőrök egy tűzlépcsőn keresztül szálltak fel a gépre, majd ellenállás közben őrizetbe vették a 19 éves férfit. Az alkoholteszt körülbelül 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutatott nála. Az éjszakát rendőrségi őrizetben töltötte, és a rendőrség szerint az intézkedés során könnyebb sérüléseket is szenvedett. A fedélzeten összesen 227 utas és hétfős személyzet tartózkodott, de a rendőrség tájékoztatása szerint senki sem sérült meg - számol be az esetről az utazomajom.hu.

A Wizz Air nem hagyná ennyiben az esetet. A légitársaság közlése szerint minden olyan költséget érvényesíteni szeretne, amely a rendbontó miatt keletkezett. Ide tartozhat többek között az extra üzemanyag költsége, a személyzet és az utasok esetleges szállása, a késés miatt fizetendő kártérítések, valamint a földi kiszolgálás díja.

 

A légitársaság szerint ezek a költségek átlagosan 10-20 ezer euróra, vagyis több millió forintra rúghatnak, de ennél jóval magasabbak is lehetnek. A Wizz Air jelezte, hogy az ilyen esetekkel szemben zéró toleranciát alkalmaz, ezért jogi úton próbálja behajtani a felmerülő összeget a férfin.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Közel 200 millió eurónyi kártérítést fizetett a Wizz Air az utasoknak két év alatt

Pedig sokan nem igényelték a nekik járó összeget.