Egy macska miatt vesztegelt három napon át a Ryanair egyik Boeing 737-es gépe Rómában. A négylábú potyautas számára szerencsésen ért véget a kaland.
Egy macska okozott késést nemrég a római repülőtéren. Az állat észrevétlenül belopózott a Ryanair Memmingenbe tartó Boeing 737-es gépének rakterébe, és kényelembe helyezte magát a kábelek között.
Amikor a személyzet nem sokkal a beszállás előtt nyávogásra lett figyelmes, kalandos mentőakció vette kezdetét. A potyautast azonban csak nem sikerült előcsalogatni a rejtekhelyéről. Végül az hozta el a megoldást, hogy nyitva hagyták a raktér ajtaját, amelyen a rémült állat nagy sokára kiszökött.

A kalandnak ezzel még nem volt vége, hiszen a repülőgépet alaposan át kellett vizsgálni, mivel félő volt, hogy az állat kárt tett a biztonsági szempontból fontos rendszerekben. Emiatt a gép csak a harmadik napon tudott felszállni. A Ryanairnek törölnie kellett a járatot, ami tetemes költségekkel járt. Ezzel együtt óriási szerencse, hogy a személyzet meghallotta a macska nyávogását, mert sokkal nagyobb baj is történhetett volna – írja a Reisereporter.
KAPCSOLÓDÓ
Fiatalok jelentkezését várja a Ryanair egy dublini panelbeszélgetésre
Az áprilisi fórumra ingyenes repülőjegyet és szállást biztosít a légitársaság, jelentkezni február 28-ig lehet.
