A téli menetrendben drasztikusan csökkenti spanyolországi regionális és Kanári-szigeteki kapacitását a Ryanair.

A Ryanair bejelentette, hogy idei téli menetrendjében egymillió helyet szüntet meg Spanyolországba, illetve Spanyolországból induló járatain. A Kanári-szigeteken 10 százalékkal, 400 ezer ülőhellyel, a regionális úti célokban 41 százalékkal, 600 ezer ülőhellyel csökkenti kapacitását a fapados légitársaság. Ez idén egymillió, éves viszonylatban kétmillió ülőhely megszüntetését jelenti.

A Ryanair a lépést a spanyol AENA repülőtér-üzemeltető szerinte versenyképtelen és túlzott repülőtéri díjaival indokolja. Az AENA üzemelteti Spanyolországban az összes kulcsfontosságú repülőteret, valamint számos helikopter-leszállóhelyet is. A vállalat nemrég jelentette be, hogy 2026-tól 6,62 százalékkal emeli meg a légitársaságok által fizetendő díjakat. Ez a legmagasabb emelés lesz az elmúlt több mint tíz évben, annak ellenére, hogy az üzemeltető 2025-ben rekordnyereségre számíthat.

A lépés Eddie Wilson, a Ryanair légitársaság vezérigazgatója szerint újabb bizonyítéka annak, hogy a monopolhelyzetben lévő AENA-nak nem áll érdekében a regionális repülőterek forgalmának fejlesztése, csak arra koncentrál, hogy a fő repülőtereken rekordnyereséget érjen el. 

Wilson közleménye szerint a téli kapacitás nagy része így Spanyolország regionális területeiről Spanyolországon kívülre kerül át, olyan, hatékonyabb repülőterekre, amelyek fejleszteni kívánják a forgalmukat, különösen Olaszországban, Marokkóban, Horvátországban, Svédországban és Magyarországon.


Spanyolország nagy repülőterein, így Madridban és Barcelonában ezzel szemben növekedni kíván a légitársaság. 

A Ryanair szerint az intézkedés tovább rontja a spanyol regionális repülőterek amúgy sem könnyű helyzetét – írja a Euronews.

(Nyitókép: a Ryanair egyik gépe Girona repülőterén | 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Rekordnyár a fapadosoknál: 28 millió utas választotta a Ryanairt és a Wizz Airt augusztusban

Erősen búcsúztatták a nyarat az európai fapados légitársaságok