A nyári szezon közeledtével ismét útjára indul a Retró Istria Expressz éjszakai vonat, amellyel a nyári autópályás forgalmi dugókat elkerülve és kifejezetten versenyképes áron érhető el az Adria. A járat június 26-tól augusztus 30-ig minden nap közlekedik – közölte a MÁV.
A járat a Keleti pályaudvarról indul az esti órákban, többek között megáll Székesfehérváron, Veszprémben, Ajkán és Zalaegerszegen is, majd a kora reggeli órákban érkezik a szlovén fővárosba. Ljubljana után a cseppkőbarlangjáról híres Postojnát érinti, végül pedig eléri a szlovén és a horvát tengerpartot.
A vasút társaság Budapestről idén is közvetlen járattal biztosít utazást Koperbe, Opatijába és Rijekába, míg egyszeri átszállással Pula és Trieszt is elérhetővé válik, helyi buszjáratokkal pedig a Krk-szigetet is megközelíthetik az utasok.
A MÁV tájékoztatása szerint a a Retró Istria Expresszen a legolcsóbb jegy a hat-nyolc személyes fülkékkel rendelkező ülőkocsikba szól, de a négy- vagy hatágyas fülkéket kínáló fekvőhelyes kocsik is megfizethető és kényelmes alvási lehetőséget biztosítanak. Akik teljes nyugalomban szeretnének utazni, azoknak az egy-három ágyas fülkés hálókocsikat ajánlják, ahol megvetett ággyal, tisztasági csomaggal, ásványvízzel és egyszerű reggelivel várják az utasokat.
Mennyibe kerül a vonatjegy az Adriára?
A korhű, hetvenes és nyolcvanas évekből származó, közel eredeti állapotban megőrzött vasúti kocsikban
a legkedvezőbb árú START Europa jegyek Koperbe és Postojnába – a kötelező helybiztosítás nélkül – már 20 eurótól, Rijekába és Pulába 25 eurótól elérhetők, míg Ljubljanába 16 euróért is el lehet jutni.
A gyerekjegyeket utazásonként fix áron, 5 euróért kínálja a vasúttársaság. A helyjegy ára ülőhelyen további 3 euró (jegy.mav.hu oldalon vásárolva 2 euró). A fekvőhelyek 14 eurótól, a hálóhelyek 27 eurótól kezdődnek – közölték.
KAPCSOLÓDÓ
Rekordot dönthet idén a magyar turistaforgalom Horvátországban

