Az Európai Bizottság bejelentette az európai nagysebességű vasúti projekt részleteit: a 250 km/órás vonatok már 2030-tól lerövidítik az utazási időket, és összekötik a kontinens legfontosabb városait. A gyors, fenntartható és kényelmes közlekedés új korszaka köszönt Európára.
Az év elején bejelentett „európai metró” tervei után az Európai Bizottság most saját nagy sebességű vasúti kezdeményezésének részleteit is nyilvánosságra hozta. A cél: lerövidíteni az utazási időket és javítani a határon átnyúló összeköttetéseket.
A tervek szerint az integrált nagy sebességű hálózat 250 km/órás sebességgel száguldó vonatai az európai nagyvárosokat gyorsan és kényelmesen kötik majd össze.
A projekt első szakaszai már 2030-ban üzembe állhatnak: például Berlin és Koppenhága között az utazás felére csökkenhet, így a négy óra helyett csak két és fél órát vesz majd igénybe.

A Szófia és Athén közötti útvonal is jelentősen lerövidül 2035-re, így a közel 14 órás út hat órára csökken. Emellett izgalmas új összeköttetések is indulnak, például Párizs, Lisszabon és Madrid között, valamint Varsó, Tallinn és Riga útvonal is elérhető lesz.
Bár a teljes rendszer 2040-re lesz teljesen üzemképes, a részleges nyitások már a következő évtizedben érezhető hatással lesznek az európai utazásokra. Az utazás gyorsabb, megbízhatóbb és fenntarthatóbb lesz, így a kontinenst felfedezni vágyók számára vonzó alternatívát kínál a légi közlekedéssel szemben ‒ derül ki a timeout.com cikkéből.
(Nyitókép:123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Ki nem találná, hol nőtt legjobban a vonattal utazók száma az EU-ban
Bizony, Magyarországon.

