A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air június 20-ig felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatokat, és átirányítja az összes olyan járatát, amely az érintett légterek felett repülne. A Budapest Airport azt közölte, hogy június 13-án és 14-én minden Budapest–Tel-Aviv és Tel-Aviv–Budapest járatot töröltek.

Nemzeti, nemzetközi, kormányzati és egyéb biztonsági források segítségével a légitársaság továbbra is figyelemmel kíséri a régiót és a kialakult helyzetet, majd a légiközlekedés és az utasok biztonságának szem előtt tartásával dönt a következő lépésekről – írja közleményében a Wizz Air. 

A légitársaság ingyenes átfoglalást, WIZZ kreditekben, vagy eredeti fizetési formában teljes visszatérítést kínál az érintett ügyfeleknek. Akik a Wizz Airnél foglaltak jegyet, azokat a légitársaság e-mailben és sms-ben értesítette, a további teendőket pedig egyszerűen és kényelmesen intézhetik a Wizz Air mobilalkalmazásban. A légitársaság arra kéri azokat az utasokat, akik online utazási irodán vagy más, harmadik személyen keresztül foglaltak, hogy közvetlenül velük vegyék fel a kapcsolatot a visszatérítés vagy egy másik járatra való átfoglalás érdekében.

A Budapest Airport pénteken a Facebook-oldalán azt közölte, hogy az izraeli-iráni incidens miatt június 13-án és 14-én minden BudapestTel-Aviv és Tel-AvivBudapest járatot töröltek. A Wizz Air 5 órakor indult Budapest-Ammán járata a jordán légtér lezárása miatt visszafordult Budapestre.

(Nyitókép: Wizz Air-gép a tel-avivi repülőtér közelében)

KAPCSOLÓDÓ

Drasztikusan csökkent a Wizz Air eredménye, nagyot estek a részvények

A befektetők szabadulnak a részvényektől, az árfolyam percek alatt 25 százalékkal esett.