Két RMDSZ-es miniszter javaslatára a román kormány úgy döntött, hogy négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt.

A marosvásárhelyi, a szatmárnémeti, illetve a nagybányai repterek kapnak finanszírozást, mutatott rá Cseke Attila fejlesztési miniszter. A tárcavezető elmondta: a légikikötők felújítását korábban elkezdték, a munkálatok előrehaladott állapotban vannak, azonban, ha az önkormányzatok nem fedezik az önrészt, a munkálatok fennmaradó részét, a beruházások veszélybe kerülnek, és Románia vissza kell fizesse az Európai Uniónak az eddig elvégzett munkálatok árát.

„1 milliárd lej uniós finanszírozást veszítene el Románia, ennyit kellene az önkormányzatoknak visszafizetnie. A mai döntés azért született, hogy az uniós finanszírozást ne veszítsük el, az önkormányzatok ne kerüljenek nehéz pénzügyi helyzetbe, illetve a repülőterek korszerűsítési munkálatait befejezzük” 


– nyilatkozta Cseke Attila.

Tánczos Barna, a pénzügyminiszter hangsúlyozta: gazdasági érdek is, hogy a reptérfejlesztési munkálatok mielőbb befejeződjenek. „A repülőterek felújítása jó hatással van a gazdaságra és a befektetésekre is. Ugyanakkor a költségvetésnek is lényegesen kisebb terhet jelent a ma kiutalt támogatás, mint amennyit veszítene Románia, ha nem fejezik be a beruházásokat” – nyilatkozta Tánczos Barna.

A román kormány döntése értelmében a marosvásárhelyi repülőtér korszerűsítési munkálataira közel 110 millió lejt utalnak ki a tartalékalapból, a szatmári repülőtér munkálataira több mint 60 millió lejt, a nagybányai repülőtér munkálataira 65 millió lejt, a Craiova-i repülőtér pedig 250 millió lejt kap. 

A beruházásokat a megyei önkormányzatok bonyolítják. A szükséges pénzügyi forrásokat a fejlesztési minisztérium és a pénzügyminisztérium biztosítja - írja a maszol.ro.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Októbertől sűríti járatait Brassó és Budapest között a Wizz Air

Eggyel több járatot indítanak hetente.