A Londonba tartó Air India repülőgépe nem sokkal azután zuhant le, hogy felszállt a gudzsaráti Ahmadábád repülőteréről, a fedélzeten az első információk szerint 232 utas és a személyzet tartózkodott.
Faiz Ahmed Kidwai, India polgári légiközlekedési hatóságának vezetője az Associated Pressnek elmondta, hogy a repülőgép Meghani Nagar nevű lakóövezetbe zuhant - írja a Telex a HindustanTimes-ra hivatkozva.
A BBC azt írta, hogy az indiai légiközlekedési hatóság közleménye szerint a repülőgépen összesen 242 ember tartózkodott, köztük két pilóta és tíz légiutas-kísérő tartózkodott a gépen. Az Air India közleménye szerint a gépen százhatvankilenc indiai, ötvenhárom brit, egy kanadai és hét portugál állampolgár utazott. Az esetleges halálos áldozatokról nincs hivatalos információ. Később kiderült, hogy csodával határos módon egy indiai férfi túlélte a balesetet, a többiek valószínűleg mind odavesztek a tragédiában.
A Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgép helyi idő szerint 13:39-kor szállt fel Ahmedabadban, ahonnan a londoni Gatwick repülőtér felé indult volna, azonban nem sokkal később a pilóta vészhívást adott le, ezt követően pedig nem érkezett több válasz a fedélzetről. A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a repülőgép mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat. A felszállás után a gép a repülőtér kerítésén kívül csapódott a földbe. A közösségi médiában több felvétel is látható a repülőgép-szerencsétlenségről.
A hirado.hu arról ír, hogy meg nem erősített hírek szerint a gép egy orvosi főiskola épületére zuhant rá Ahmadabád egyik sűrűn lakott városrészében, Megani Nagarban. Egyesek attól tartanak, hogy az ott tartózkodó hallgatók között is lehetnek sérültek vagy áldozatok.
Gudzsarát állam miniszterelnöke közölte, hogy az illetékeseket utasították az azonnali mentési és segélyezési műveletek végrehajtására, valamint arra, hogy háborús készültségnek megfelelően tegyenek előkészületeket.
Az Air India elnöke, Natarajan Chandrasekaran ezt írta a tragédiáról: „Mély szomorúsággal erősítem meg, hogy az Air India 171-es járata, amely Ahmedabadból London Gatwickbe tartott, ma tragikus balesetet szenvedett. Legmélyebb együttérzésünket fejezzük ki azok családjai és szerettei felé, akiket ez a borzalmas tragédia érintett. Elsődleges célunk, hogy minden érintettet és családjukat támogassuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy segítsük a helyszínen dolgozó mentőcsapatokat, valamint hogy megfelelő támogatást nyújtsunk az érintetteknek.” Azt is közölte, hogy válságkezelő központot állítanak fel.
Frissítés
Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az indiai repülőgép balesetének nincs magyar állampolgárságú áldozata. A nagykövetség továbbra is folyamatos kapcsolatban marad az illetékes hatóságokkal, szükség esetén pedig konzuljaik készek minden lehetséges segítséget megadni a térségben tartózkodó magyaroknak.
A BBC az AFP és az AP hírügynökségek jelentéseire hivatkozva azt írta nem sokkal 2 óra előtt, hogy az ahmedabadi rendőrfőnök szerint úgy tűnik, hogy nincsenek túlélők a repülőgép-szerencsétlenségben.
(Nyitókép: 123rf.com)

