Idén június 20-án indul és augusztus 30-ig tart a nyári főszezon a MÁV-csoportnál. A vakáció ideje alatt sűrűbb indulással és nagyobb kapacitással közlekednek a vonat- és autóbuszjáratok is. Bővülnek az eljutási lehetőségek Budapest és a Balaton között, de a tó térségébe nyáron több vonat és buszjárat indul a Dunántúlról, illetve Észak-, Kelet- és Dél-Magyarországról is. A kerékpárszállítás minden vonaton elérhető, és mind az északi, mind a déli partra rendszeresen indulnak vonatok nagy kapacitású bringaszállító kocsival. Az Utasellátó étkezőkocsi-szolgáltatását a déli, a bisztrószolgáltatást pedig az északi parton vehetik igénybe az utasok.

Az idei nyáron a kapacitások maximalizálása mellett a menetrendi stabilitás érdemi javítását tűzte ki célul a cécsoport a Balatonnál. Maradnak a jól bevált, megszokott balatoni járatok, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján alakítottak is a kínálaton: egyrészt azért, hogy csökkentsék a meghibásodások jelentette kockázatokat, illetve pár túlságosan hosszú útvonal ne okozzon késéseket a Balatonnál. 

Ha a szükség úgy kívánja, a Balatonra tartó FLIRT és KISS motorvonatok Budapest és Székesfehérvár között a 160 km/h-s maximális pályasebességet is ki tudják használni, ezzel is javítva a menetrendszerűséget.

 

A járművek valós komfortfokozatához igazították az árazást, és célzottan fejlesztették a fedélzeti vendéglátást. A turisztikai főszezon kiszolgálása évről-évre a hazai közösségi közlekedés egyik legösszetettebb szervezési feladata, amelyet idén a budapesti hálózat szűk keresztmetszetei (déli körvasút építése) is nehezítenek, de a közvetlen országos kapcsolatok továbbra is megmaradnak.

 

A déli partra utazóknak ezek lesznek az újdonságok

Évtizedes tapasztalatok alapján a déli parti településekre irányul a balatoni utazások jelentékeny többsége.  Az ide utazóknak is kedvező, hogy a Budapest és Székesfehérvár közötti 160 km/órás pályasebesség részleges kihasználása stabilabb menetidőket tesz lehetővé, amihez egy új, a tényleges szolgáltatási színvonalon alapuló, egyszerűbb árazási és kategóriarendszert is bevezetett a társaság. 

A Balaton InterCityk kétóránként indulnak a Déli pályaudvarról Keszthelyre, ezekhez étkezőkocsit is kapcsolnak. A megbízható Vectron mozdonyokkal vontatott IC-k másodosztályú részében 990 forintos, első osztályra pedig 1990 forintos helyjegy váltható.

 

A Tópart vonatok – tavalyihoz hasonlóan FLIRT motorvonattal, ám már expresszvonatként közlekednek, ezek a járatok bár modernek és légkondicionáltak, nem nyújtanak klasszikus InterCity-komfortot, ezért kedvezőbb, 650 forintos helyjeggyel vehetők igénybe. Aki a nem klímás expresszvonatokat választja, azoknak egységesen 300 forintot kell fizetnie a helybiztosításért. 

A hétvégék rendszeresen megnövekvő utasforgalmához igazodunk két új InterRégió közlekedtetésével, a késő délelőtt  és  késő délután induló InterRégiók segítik a vasárnapi hazautazást, előbbi Fonyód és Budapest-Kelenföld, utóbbi idén meghosszabbított útvonalon, Fonyódtól egészen Győrig teremt kapcsolatot, így átszállás és természetesen kelenföldi állomáson belüli csomagcipekedés nélkül haza lehet jutni például Tatabányára, Komáromba és Győrbe is.

MAV Balaton, Fotó: MÁV-Start
Idén nyáron is maradtak a jól bevált, megszokott balatoni járatok (Fotó: MÁV-Start)

Az északi parti járatoknál is lesz finomhangolás

Az észak-balatoni vonalon a legfontosabb feladat a késések csökkentése és a kiszámíthatóság javítása, amit a korábbi sebességkorlátozások  számának csökkentésével és a biztosítóberendezések karbantartásával alapozott meg a cégcsoport. Ennek szellemében a Kék Hullám InterCityk idén egységesen csak Budapest és Tapolca között közlekednek.

A stabilabb, megbízhatóbb vontatást a Déli pályaudvar és Balatonfüred között korszerű TRAXX mozdonyok, Balatonfüred és Tapolca között pedig nagyteljesítményű, dízel Henschel mozdonyok biztosítják. 

 

A jobb minőség érdekében az ÖBB-től 8 magas minőségű, elsőosztályú, klímás és kerékpárszállításra is alkalmas személykocsit állítanak fokozatosan forgalomba ezeken a járatokon már június 15-től.

Szombathely sem marad közvetlen balatoni (északi parti) vonatok nélkül: két pár Tanúhegy sebesvonat köti majd össze a vasi megyeszékhelyet Balatonfüreddel, pótolva a Kék Hullám IC-k útvonalrövidülése miatt kieső kapcsolatokat.  A nyugati medencében pedig mindez egy új, Tapolca és Keszthely között közlekedő napi sebesvonatpárral is kiegészül, amely érdemben javítja az északi és a déli part közötti átjárhatóságot.

Klímás kocsikkal és bisztrószolgáltatással közlekedő IC-k mellett a sűrű parti eljutást a már megszokott Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok garantálják a főváros és Balatonfüred között.

 

Több vidéki város és a Balaton között maradnak a bevált közvetlen vonatok

A nyári főszezoni menetrend különlegességét hagyományosan a vidéki nagyvárosokból induló közvetlen járatok adják, idén is fontos a MÁV-csoport számára ezek megtartása pályakarbantartások okozta korlátozások ellenére is. A népszerűséget mutatja, hogy ezeket a járatokat tavaly csaknem 250 ezren választották. Ezt a feladatot ugyanakkor erősen nehezíti, hogy a Déli körvasút építése miatt Budapest-Kelenföld és Ferencváros közötti tartósan egyvágányon lehet csak közlekedni. 

Ezen fővárosi szűk keresztmetszet miatt az Aranypart, a Szabolcsi Tekergő, az Aranyhíd és az Ezüstpart expresszvonatok egységesen csak június 26-tól közlekednek majd. A hétvégi és ünnepnapi szezonális járatok, köztük a Vitorlás, a Csabai Tekergő és a Panoráma expresszvonat már a vakáció elejétől, június 20-tól közvetlen eljutást biztosítanak az Alföldről és Kelet-Magyarországról.

 

A dunántúli nagyvárosokból is mindennap plusz vonatok indulnak a tóhoz: Szombathelyről a Lesence sebesvonatok, és új, közvetlen Balatonfüredig közlekedő Tanúhegy sebesvonatok, Kaposvárról és Pécsről pedig az egész évben közlekedő Fenyves expresszvonatok. A szintén mindennap kétóránként járó, már jól megszokott Helikon InterRégió Keszthelyt köti össze Győrrel.

 

Gyümölcsleves, pöri, chili, nachos és Fresh Corner

A fedélzeti vendéglátásban idén a modern étrendi igényeket is kielégítő kínálatra helyezték a hangsúlyt: a déli partot a fővárossal összekötő Balaton InterCityk étkezőkocsijaiban a klasszikus sertéspörkölt mellett a hideg gyümölcsleves és a vegán chilis bab is elérhetővé válik. 

Az északi partra tartó Kék Hullám InterCityk bisztrókocsijai a szokásos egyszerűbb büfékínálaton felül cheddar szószos nachos tállal és frissítő uborkás kombuchával is várják az utazókat. Idén nyáron a tavalyi évhez hasonlóan egyes vonatokban a MOL Fresh Corner biztosítja a bisztrószolgáltatást. 

 

Peronokon a szektorjelzéseket érdemes figyelni

Az állomási kényelem is szintet lép, hiszen a peronszektorálás rendszere már 41 balatoni állomáson, valamint Székesfehérváron és Kelenföldön működik, így a peronon várakozók pontosan tudják, hova érkezik a kerékpárszállító vagy az első osztályú kocsi. 

Ezt az átláthatóságot támogatja az új, lényegre törő állomási hangosbemondás is, amely mellőzi a felesleges ismétléseket, és szigorúan csak a legfontosabb információkkal, alapzaj nélkül segíti az eligazodást.

 

Kerékpárt csakis kerékpárhelyjeggyel

A Balaton körüli kerékpáros turizmus ugrásszerű növekedése miatt kiemelt figyelmet fordítanak a biciklis kapacitások átlátható tervezésére, a balatoni járatokon a kerékpárhelyjegy váltása idén is kötelező. 

Kifejezetten kérik a kisebb-nagyobb csoportokat is, hogy utazásukhoz a nagy befogadóképességű vonatokat válasszák: az északi parti Vízipók sebesvonatok paklikocsijaiba akár 40 kerékpár is elfér, az Ezüstpart és Aranypart expresszek pedig 46 biciklit képesek szállítani. 16 hellyel várják a bringásokat a Jégmadár, a Vitorlás és a Panoráma járatokban közlekedő KISS emeletes motorvonatok, valamint az Aranyhíd expressz és a Szabolcsi Tekergő járatok is 18-26 biciklit tudnak szállítani. 

Közepes kapacitásúnak számítanak a déli és az északi part InterCity-járatai (például a Kék Hullám és a Balaton IC), illetve a Fenyves expressz és a Csabai Tekergő, amelyek jellemzően 16-24 kerékpárt visznek magukkal. A bringásoknak nem érdemes  a 4-8 kerékpár szállítására alkalmas Helikon és 6-12 férőhelyes Katica InterRégiókat választani, vagy ezekre sokkal, akár több nappal korábban, kell helyet foglalniuk. A gyorsabb beemelést az állomásokon és egyes vonatokon diákmunkások segítik majd, vigyázva a menetrend pontos betartására.

 

Haváriahelyzetben a lehető leggyorsabban szervezik meg a továbbutazást

A nyári hőségben elkerülhetetlenül felmerülő váratlan műszaki hibák gyors és utasközpontú kezelésére idén is felkészítette a beavatkozási képességét a MÁV. A tavalyi évhez hasonlóan több mint 200 légkondicionált, azonnal bevethető MÁVbusz várja indulásra készen az ország 53 bevetési pontján – köztük kiemelten a tóparti vasútvonalak mentén –, hogy haváriahelyzet esetén gyorsan biztosítsák az utasok továbbutazását. 

A buszok szükség esetén akkor is rendelkezésre állnak, ha egy vonat például klímahiba miatt nem tudja biztosítani az elvárt komfortszintet.

A kritikus helyzetekben az állomásokon szolgálatot teljesítő tapasztalt utasmenedzserek és diákmunkások segítik a tájékozódást, és szükség esetén ők maguk kísérik át az utasokat a MÁVbuszokhoz.

 

Közvetlen buszjáratokkal ütemesen a Balatonhoz

A MÁV-csoport évek óta fejleszti a Balaton autóbuszos elérhetőségét, helyközi autóbusz-járataival az ország számos térségéből biztosít közvetlen eljutást a magyar tengerhez, illetve annak térségében, megkönnyítve a nyaralók és kirándulók közlekedését.

A belföldi turizmus élénkítése érdekében az ország számos pontjáról közvetlen balatoni eljutást biztosító távolsági járatok indulnak majd, illetve a vasúti közlekedéshez hangoltan több autóbuszjárat közlekedik, melynek köszönhetően az elmúlt években jelentősen bővült az autóbuszos kínálat. 

 

Ezzel párhuzamosan mind az északi, mind pedig a déli part szinte teljes regionális autóbuszos kiszolgálásának menetrendje módosult, melynek eredményeként a korábbinál ütemesebben, meghosszabbított útvonalakon, valamint számos helyen vasúti csatlakozást biztosítva közlekednek az autóbuszok.

Az elmúlt néhány évben megszokott Tihanybusz idén nyáron is sűrűbben közlekedik a vakáció idején: Balatonfüreden csatlakozik a Budapest felől érkező InterCitykhez, és igénybe vehetők országbérlettel, Veszprém vármegyebérlettel és Magyarország24, Vármegye24 és Balaton24 napijegyekkel is.

KAPCSOLÓDÓ

Rekordkorán indul a balatoni előszezoni menetrend a MÁV-csoportnál

Jelentős menetrendi változásokkal és fejlesztésekkel rajtol az előszezon.