A MÁV-csoport közel 800 millió forint saját forrásból épített vadonatúj vasúti kocsimosót Szeged-Rendező állomáson, amellyel több mint húsz év után tér vissza a gépi járműmosás a városba. A fejlesztés nemcsak a szolgáltatás minőségét javítja, hanem a fenntarthatóságot is erősíti a vasúttársaság működésében.

Az új, 80 méter hosszú berendezés segítségével ezentúl helyben tisztíthatók a Tram-Train szerelvények, a Szegedről induló InterCity-k és több mozdonytípus is. A mosási folyamat mindössze 2–3 percet vesz igénybe, szemben a korábbi 90 perccel, így jelentősen nő a hatékonyság – írja Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója Facebook-bejegyzésében.

A víztisztítási rendszer 84 százalékban újrahasznosítja a vizet, így mindössze 16 százalékban igényel friss, hálózati vizet. Ennek köszönhetően a beruházás nemcsak gyorsabb, hanem környezetkímélőbb működést is biztosít – áll a bejegyzésben.

A projekt a MÁV-csoport „10 vállalás” programjának része, amelyben a vasúttársaság országszerte a szolgáltatási színvonal emelését, az utasélmény javítását és a fenntartható működés erősítését tűzte ki célul. Ennek keretében nemcsak a járművek, hanem az állomások és mosdók felújítása, valamint az utazó takarítók bevezetése is folyamatban van.

A szegedi kocsimosó próbaüzeme már megkezdődött, az éles indulás 2026 első negyedévében várható.

KAPCSOLÓDÓ

Már hiányos szerelvényért is visszatéríti a jegy árát a MÁV

November 1-jén lépett életbe az új szabály.