Május 1-jén új közvetlen vonatjárat indult Prágából Drezdán, Berlinen és Hamburgon keresztül Koppenhágába. Több mint egy évtizede ez az első alkalom, hogy ezeket a városokat közvetlenül összeköti egy vasúti járat, remek választást kínálva a turisták és az üzleti utazók számára.
A Cseh Vasutak napi két oda-vissza járatot indított a prágai főpályaudvar és Hamburg között. A két járat egyikének útja folytatódik azután Hamburgból Koppenhágába. Az új járatot, amelyet a České dráhy és a dán Danske Statsbaner közösen üzemeltet, a Berlin és Hamburg közötti vonalon végzett felújítási munkálatok befejeztével tudták elindítani.
A vonattal Prágából Hamburgba 6 óra 41 perc alatt lehet odaérni, míg Koppenhágába alig több mint 13 óra alatt, köszönhetően a 230 km/h sebességet is elérő vonatoknak. A Cseh Vasutak nemrégiben bevezetett ComfortJet szerelvényein 555 utas fér el, a fedélzeten többek között étterem, wifi, kerékpártároló és gyerekmozi érhető el szolgáltatásként. A nagysebességű vonatok kerekesszékes felvonókkal, valamint a mobilhálózati kapcsolatot és vételt javító, rádióhullámokat áteresztő ablakokkal rendelkeznek.
A Prága és Koppenhága közötti összeköttetés az Európai Bizottság tíz kísérleti projektjének az egyike, és az elsők között indult el. Az új járat közvetlenül a német Deutsche Bahn és a francia SNCF Berlin–Párizs járatának elindulása után kezdte meg üzemelését, és decemberben egy München–Milánó–Róma útvonal követi – írja a Euronews.
(Nyitókép: a főpályaudvar Prágában | Fotó: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Két órát sem kell repülnie, és a világ legboldogabb városában landolhat
Elkészült az idei Happy City Index, a világ városainak boldogság szerinti rangsora.

