Rendkívüli esemény zavarta meg egy Ryanair-járat útját pénteken, amikor a Thesszalonikiből a németországi Memmingenbe tartó repülőgép egyik ablaka repülés közben megsérült. Az incidens miatt a személyzet megszakította az utat, és visszatért a görög repülőtérre.

Utasbeszámolók szerint a felszállást követően erős, robbanásszerű hang hallatszott, majd az egyik ablak megrepedt és betört. A sérülés következtében nyomáscsökkenés alakult ki a kabinban, ezért automatikusan aktiválódtak az oxigénmaszkok. 

A helyi sajtó értesülései alapján az érintett ülésnél tartózkodó, 61 éves utast a hirtelen légnyomásváltozás a sérült nyílás felé sodorta, de a személyzet és az utastársak segítségével sikerült biztonságba helyezni.

 

A repülőgép ezt követően alacsonyabb repülési magasságra (10 000 láb alá) ereszkedett, majd a szükséges üzemanyag elégetése után mintegy 75 perccel a felszállást követően biztonságosan landolt Thesszalonikiben. Az érintett utast kórházba szállították, ahol a hírek szerint nyaki sérülést állapítottak meg. További három utast megfigyelésre vittek egészségügyi intézménybe, őket azonban rövid időn belül elengedték ‒ írja az Utazómajom a budflyer Facebook-bejegyzése alapján.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják a szokatlan eset körülményeit. Egyes jelentések szerint nem kizárt, hogy a gép hajtóművéből származó törmelék okozhatta az ablak sérülését, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

 

Érdekesség, hogy ugyanaz a repülőgép egy nappal korábban is megszakította egyik útját: a Thesszaloniki és Szarajevó közötti járat röviddel a felszállás után visszatért a kiinduló repülőtérre egy akkor még nem részletezett műszaki probléma miatt.

Frissítés!

Észak-Macedónia vezeti a Ryanair-járaton történt súlyos baleset vizsgálatát

A nemzetközi polgári repülési szabályok értelmében a vizsgálatot annak az országnak kell lefolytatnia, amelynek légterében az incidens történt. Mivel a Boeing a baleset idején Észak-Macedónia felett repült, a vizsgálatot a helyi hatóságok koordinálják az amerikai illetékes szervekkel együttműködve, tekintettel arra, hogy a repülőgépet az Egyesült Államokban gyártották.

A Ryanair gépe helyi idő szerint reggel hat óra körül szállt fel a görögországi Szalonikiből. Röviddel a felszállás után, emelkedés közben a jobb oldali hajtómű meghibásodott. A görög sajtóban megszólaló szakértők szerint a hajtóműből leváló törmelék megrongálhatta a törzset, betörhette az egyik ablakot, és ez okozhatta a hirtelen dekompressziót.

Szemtanúk szerint pánik tört ki a fedélzeten. A sérült ablak mellett ülő férfi felsőtestét a légáramlat részben "kiszippantotta" a repülőgépből, azonban biztonsági öve megakadályozta, hogy kizuhanjon, miközben felesége és több utas is próbálta visszahúzni.

A férfi felesége a görög Mega televíziónak azt mondta: a repülőgép mintegy fél órája volt a levegőben, amikor az ablak váratlanul berobbant, férje pedig félig kikerült a gépből.

A személyzet visszafordította a repülőgépet, amely a felszállást követően mintegy egy órával biztonságosan leszállt Szalonikiben. A súlyos sokkot szenvedett és sérült férfit három másik utassal együtt kórházba szállították.

A vizsgálatnak azt kell megállapítania, hogy valóban a hajtómű meghibásodása és az abból kirepülő alkatrészek okozták-e az ablak betörését.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, többen életüket vesztették

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőszolgálatok, a tűzoltók, a rendőrség és a mentők.