Saját légitársaságot készül indítani Egyiptom legnagyobb turisztikai cégcsoportja, a Travco Group.
Egyiptom turizmusa a jelenlegi feszült közel-keleti helyzet ellenére virágkorát éli. Tavaly több mint 19 millió turista érkezett az országba, a vártnál körülbelül egymillióval több, az érdeklődés különösen Németországból, Olaszországból, Oroszországból és az Öböl-államokból volt jelentős.
Az idei év első negyedévében folytatódott a pozitív tendencia, közel 5,6 millió látogató lépte át az országhatárt, ami 43,5 százalékos növekedésnek felel meg.
Szakértők szerint a fellendülésnek több oka is van: egyrészt az ország belpolitikai stabilitása a regionális feszültségek ellenére bizalmat kelt az utazókban, ezenkívül az egyiptomi font leértékelődése olcsóbbá teszi az országot a külföldiek számára, valamint a Nagy Egyiptomi Múzeum megnyitása 2025 végén szintén érezhető keresletnövekedést váltott ki.
Mindezek alapján nem meglepő, hogy a Travco, Egyiptom legnagyobb turisztikai vállalatcsoportja saját charterlégitársaságot készül indítani. Hamed El Chiaty vezérigazgató néhány nappal azután tette a bejelentést, hogy Sameh El Hefny, az ország polgári légiközlekedési minisztere megerősítette, hogy egy jelentős magánbefektető új légitársaságot alapítana az utasforgalom növekedésének a támogatására.
Az indulást ez év októberére vagy novemberére tervezik, amennyiben, mint az a tervekben szerepel, augusztusra befejeződik a polgári légiközlekedési hatóság engedélyeztetési eljárása. Az új légitársaság három repülőgéppel kezdené meg az üzemelést, és öt év alatt fokozatosan bővítené a flottáját körülbelül 20 repülőgépre. A beruházás összege mintegy 128 millió euró.
A légitársaság kizárólag 180-220 férőhelyes Airbus-gépeket készül üzemeltetni a turizmus szempontjából legfontosabb egyiptomi repülőterekről, például Sharm el-Sheikhből, Marsa Alamból és Marsa Matrouhból.
A hangsúly az európai és a regionális piacokra irányuló charterjáratokon lesz. A tervezett légitársaság neve egyelőre nem ismert.
A Travco nem először száll be a légiközlekedési piacra. A cégcsoport 2010 és 2016 között már rendelkezett 50 százalékos részesedéssel az Air Arabia Egypt diszkont-légitársaságban, de azután kivonult belőle, hogy fő tevékenységére, a szállodaiparra és turizmusra koncentrálhasson – írja az aerotelegraph.com.
(Nyitókép: 123rf.com)
KAPCSOLÓDÓ
Új irányt vett az egyiptomi turizmus, a fenntarthatóság és a minőség került előtérbe
Hurghada és Luxor térsége lett az átalakulás két legfontosabb terepe.

