Kilencmillióra nőtt a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér utasforgalma az év első hét hónapjában, ez 21 százalékos emelkedés a múlt év azonos időszakához viszonyítva – közölte Jirí Vyskoc, a légikikötőt üzemeltető Letiste Praha társaság szakigazgatója pénteken.

A nyári turistaidény két legjobb hónapjában, júliusban és augusztusban a foglalások alapján 3,5 millióra nő a kezelt utasok száma, ami 13 százalékos emelkedés a tavalyi nyárhoz képest.

A csehek turistaként leginkább Görögországba, Törökországba, Spanyolországba, Egyiptomba és Tunéziába utaznak – mondta Jirí Vyskoc

A prágai nemzetközi repülőtérnek július első felében komoly gondjai voltak az utasok csomagjainak kezelésével, a személyzet hiánya következtében az utasok csomagjait gyakran csak a következő gép vitte el a célországba.

"Augusztus elejére ezeket a problémákat sikerült teljesen megoldani, sikerült új embereket felvenni, illetve személyi változásokra került sor a menedzsmentben, ezzel a helyzet stabilizálódott, és ma már minden rendesen működik" – fejtette ki Vyskoc újságírói kérdésre válaszolva.

A tervek szerint a Václav Havel repülőtér az idén várhatóan mintegy 16 millió utast kezel, ami éves összehasonlításban 17 százalékos emelkedést jelentene – mutatott rá a szakigazgató. 

KAPCSOLÓDÓ

Prága továbbra is a világ egyik legkeresettebb konferenciahelyszíne

Lassan eléri a cseh főváros a 2019-es rekordév adatait a résztvevők számát tekintve.

(Nyitókép: 123rf.com)