A létesítményt korábban évekig a Bosch használta. A reptér túlélte a háborút, a kommunizmust és a rendszerváltást is, azonban az együttműködés és a bérleti szerződés lejárt 2019-ben – hangzott el a témáról tartott miskolci sajtótájékoztatón.
A Miskolc City Airport megkapta a létesítési engedélyt az új, polgári célú, speciális repülőtér kialakítására Miskolcon – jelentette be Csöbör Katalin sajtótájékoztatón szerdán a vármegyeszékhelyen.
Csöbör Katalint Drótos László, a Miskolc City Airport képviselője kereste meg korábban, hogy találtak egy olyan területet, ahol a lakosság megzavarása nélkül tudnának repülni és a sportcélú pilóták is "megtalálják saját helyüket" – mondta a politikus. Kiemelte, a reptér átadásakor azt közösséggel, élettel kell majd megtölteni, erre már számos terv létezik.
Drótos László, az üzemeltető képviselője elmondta, a létesítmény elsősorban egy sportcélú repülőtér lesz, mely üzleti gépek, befektetők és látogatók fogadására is alkalmas lesz. Az új reptérrel szeretnék bevonni a fiatalokat a sportrepülésbe, vitorlásképzésbe és ejtőernyősképzésbe is. Megjegyezte, rendezvények lebonyolításában is gondolkodnak, így a jövőben helyet adnának sport- és kulturális rendezvényeknek, akár koncerteknek is.
A reptér nagyon fontos jellemzőjének nevezte azt, hogy két irányból is jól megközelíthető, és a repüléssel nem fogják zavarni a lakosságot sem. Mint kifejtette: nem a lakosság felett fog zajlani a repülés, a légteret úgy alakították ki, hogy az M30-as autópálya felett fog fordulni az iskolakör. Hozzátette, a projekt egy "elszánt pilótáknak a pénzeiből összeadott és munkájából létrejött" magánkezdeményezés, melynek üzemeltetését a továbbiakban át szeretnék adni a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ). Hangsúlyozta, elsősorban nem üzletet látnak a lehetőségben, hanem inkább egy közösségi teret.
Újságírói kérdésre Drótos László elmondta,
a létesítmény kialakítása eddig mintegy 200 millió forintba került és egyelőre füves kifutópályával rendelkezik. Megjegyezte, jelenleg is folynak a munkálatok a területen, de tavasszal tervezik megnyitni a repteret.
A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint a miskolci repülőtérről 1947 és 1967 között belföldi járatok is közlekedtek, ezután csak sportcélokra használták 2022-es bezárásáig. A Borsod Megyei Repülő Klub bérleti szerződése 2019-ben lejárt, és ezt a város nem kívánta meghosszabbítani. Akkoriban azt lehetett olvasni, hogy a miskolci repülőtér ezzel megszűnik, a területén ipari park létesül. 2022. április 30-án a Borsod Megyei Repülőklub rendezvényével búcsúzott a repülőtér.
(Nyitókép: a miskolci füves repülőtér Pepich Miklós felvételén / Forrás: Facebook)
KAPCSOLÓDÓ
Nagy Márton: rekordévet zárt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2024-ben
Több mint 17,5 millió utast kezelt a reptér.

