Az amerikai Natilus bejelentette, hogy belép az utasszállító repülőgépek piacára.

A San Diegó-i székhelyű repülőgép-ipari vállalat, a Natilus két évvel ezelőtt mutatta be egy új teherszállító repülőgépre vonatkozó vízióját. Az első látványtervek csupaszárny vagy kevert szárnyú repülőgépekre emlékeztető koncepciókat mutattak. A szélestörzsű, integrált szárnyakkal rendelkező repülőgépből négy különböző méretű és szállítási kapacitású változatot terveztek. A legkisebb 3,8 tonna, a legnagyobb 130 tonna áru szállítására lett volna alkalmas. A gépek méretüktől függően két vagy három hajtóművel rendelkeztek volna.

Az ígéret szerint az új modellek különleges formájuknak és a kompozitanyagok használatának köszönhetően több mint 60 százalékkal nagyobb rakodótérrel rendelkeztek volna, mint az azonos tömegű hagyományos repülőgépek, jelentősen alacsonyabb üzemeltetési költségek és szén-dioxid-kibocsátás mellett. A teherszállító gépek piaci bevezetését 2025-re tervezték.

A projekt körül sokáig nagy volt a csend, egészen mostanáig. 

Nagy meglepetésre azonban a Natilus nem teherszállító repülőgépekre vonatkozó újításokat jelentett be, hanem azt, hogy belép az utasszállító repülőgépek piacára, és felveszi a versenyt a Boeinggel és az Airbusszal.


Méghozzá a 2022-ben bemutatott teherszállító repülőgépet fejlesztik tovább, a 200 utas befogadására alkalmas gépek New York és London között repülnének. Alekszej Matyusov, a Natilus alapító vezérigazgatója azt is elárulta egy szakportálnak, hogy az új utasszállító gép a Horizon nevet kapja.

Natilus
A Horizon New York és London között repülne (Fotó: Natilus)


A korábbi elképzelésekhez képest sor kerül néhány kiigazításra, így például az utasszállító 370 kilométer/óra helyett 980 kilométer/óra sebességgel repülne. Azt nem árulta el a vezérigazgató, hogy ezt hogy akarják elérni. 

A teherszállító változathoz hasonlóan az utasszállító változat az aerodinamikus, kevert szárnyú karosszéria koncepciónak köszönhetően 50 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátana ki, és 30 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztana, mint a hagyományos repülőgépek, például az Airbus A320 vagy a Boeing 737.

A projekt megvalósításához több milliárd dollárra van szüksége a cégnek, amely azonban nagy lehetőséget lát a fejlesztésben. Indoklásuk szerint az utasszállító repülőgépekre olyan nagy a kereslet, hogy azt az Airbus és a Boeing nem tudja fedezni az elkövetkező években.

A cég bizonyos mennyiségű előkészítő munkát már elvégzett, emellett, ahol csak lehet, ismerős és bevált technológiákat kíván alkalmazni. A repülőgépek piaci bevezetésére nem adtak meg időpontot.

Azonban nem a Natilus az egyedüli vállalat, amelyik ilyen koncepción dolgozik. Az Alaska Airlines nemrég bejelentette, hogy befektet a hasonló repülőgépet fejlesztő, Jet Zero nevű cégbe. Sőt az Airbus is dolgozik egy hidrogénüzemű, kevert szárnyú repülőgépen, amely akár 3700 kilométeres távot is meg tudna tenni, kapacitása pedig 200 fős lenne – írja az aerotelegraph.com.

KAPCSOLÓDÓ

A Wizz Air és az Airbus közösen tesztel fenntartható repülőgép-üzemanyagot

A tesztelés a Barcelona-Budapest és a Brüsszel-Budapest útvonalakon indul.