Az idei, rendkívül ígéretes szezon számai mellett a fürdőzésen túli lehetőségekről, a titkos úti célokról és az új attrakciókról is beszélt Horváth Mira, Horvát Idegenforgalmi Hivatal főmunkatársa a Trend FM műsorában.
Elégedettek az eddigi szezonnal a horvát turisztikai szakemberek. Az év első hat hónapjában 9,5 millió turista közel 42 millió vendégéjszakát töltött a horvát szálláshelyeken, ami az érkezők számában 4 százalékos, a vendégéjszakák számában pedig 2 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest – emelte ki a műsorban a szakember.
A magyar vendégforgalomra vonatkozó adatok szintén nagyon kedvezőek, mind az év első hat hónapjára, mind a júliusra vonatkozóan.
A magyar utazók körében a térségek közül továbbra is a Kvarner-öböl, az Isztria és a Zadar régió a legnépszerűbb – vázolta, majd Érczfalvi András műsorvezető kérdésére a legnépszerűbb települések toplistáját is felsorolta. Kiderül az is, Magyarország hányadik helyen szerepel a küldő országok toplistáján.

Horvátország 6000 kilométer hosszú partszakasszal és rendkívül tiszta fürdővízzel rendelkezik – hangzik el.
A part menti vizek 99,1 százalékát kiválónak minősítették, a part mentén szinte mindenütt megtalálhatóak a kék zászló minősítésű strandok.
A tenger az idei évben kifejezetten nagyon meleg, a víz így a szintén kedvező adatokat jelző utószezonban is sokáig lesz élvezhető.
A műsorban szó esik az Adria Intercityről, a júniusban újraindult Flixbusról, tippeket kaphatunk a forgalmi dugók elkerülésére. Értesülhetünk az új attrakciókról, például a világ első nyakkendő múzeumáról, mely Zágrábban nyílt meg a közelmúltban. A gasztronómiai örömöket keresők sem fognak csalódni, hiszen a Rovinjban található Agli Amici Horvátország első, két Michelin-csillaggal büszkélkedő étterme lett - hangzik el.
A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:
KAPCSOLÓDÓ
Nyáron napi egymilliónál is több vendég száll meg Horvátországban
Az év első felében több magyar érkezett, mint tavaly ilyenkor.
