A héten zajlott a világ vezető turisztikai szakkiállítása, a berlini ITB, melyen 170 ország 5800 kiállítója mutatkozott be, emellett pedig a legújabb turisztikai trendekről is izgalmas előadásokat hallgathattak meg a látogatók. A Trend FM Turizmus.com műsorában Michalkó Gábor, a HUN-REN CSFK Földrajztudományi Intézet kutatója, a Pannon Egyetem professzora beszélt a telt házas szakvásárról.

Michalkó  Gábor elmondta, hogy a világ legnagyobb utazási kiállítása 1966 óta vonzza a turizmus legfontosabb szereplőit Berlinbe. Az esemény mérete elképesztő: 190 ezer négyzetméternyi kiállítási területen, 27 csarnokban várják a standok a látogatókat. A kiállítás elsősorban B2B rendezvényként funkcionál, ahol szakmai szervezetek, szállodaláncok, technológiai fejlesztők és utazási irodák találkoznak egymással.

A háromnapos rendezvényen Spanyolország desztinációi és szolgáltatói például egy egész csarnokot foglaltak el, de Magyarország is jelen volt egy nagyobb standdal. Az esemény díszvendége Albánia volt, amely 800 négyzetméteren mutatta be turisztikai kínálatát. Az ország célja, hogy tovább növelje látogatói számát, miközben megőrzi azt az autentikus és természetközeli élményt, a falusi turizmust, amely még mindig jellemzi az utazási szektorát.

A fenntarthatóság és a felelősségteljes turizmus egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a kiállításon. A turisztikai szereplők egyre inkább igyekeznek csökkenteni a negatív hatásokat különböző szabályozásokkal, adókkal és belépődíjakkal. Ugyanakkor a tömegturizmus továbbra is a növekedés fő hajtóereje, hiszen minden vállalkozás célja a forgalom maximalizálása.

A mesterséges intelligencia előretörése is látványosan megjelent a kiállításon. Bár egyes standok azt hirdették, hogy emberi munkaerővel biztosítják a személyesebb élményt, a digitalizáció és az automatizáció egyre nagyobb teret nyer az iparágban.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy idén a német turisták várhatóan jelentős mértékben visszatérnek a piacra, ami különösen fontos lehet Magyarország számára. A verseny azonban rendkívül erős, és csak magas színvonalú, professzionális szolgáltatásokkal lehet érvényesülni. Budapest turizmusa már most is rekordszámokat dönt, és a magyarországi szolgáltatóknak továbbra is arra kell törekedniük, hogy fenntartsák versenyképességüket az egyre növekvő nemzetközi mezőnyben.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni, a riporter Érczfalvi András:

(Nyitókép: ITB Berlin)