A rózsadombi Bauhaus-házakat felfedező, Új világot álmodtak elnevezésű séta bemutatja az egymással alkalmanként rivalizáló, sokszor pedig évtizedes barátságokat ápoló Bauhaus-építészek világát, akiket egyesített a hit és az eszme, hogy a 20. században lehetséges egészségesebb és boldogabb városokban élni. 

Ezeknek a magyar építészeknek az életéből gyúrta össze a rendező, Brady Corbet A brutalista főszereplőjének, László Tóthnak a karakterét, amelynek zseniális alakításáért Adrien Brody elnyerte második Oscar-díját. S bár számos magyar művész és építész is kulcsszerepet játszott a Bauhausban – köztük Moholy-Nagy László, Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Molnár Farkas és Weininger Andor –, ami leginkább összeköti őket, hogy hiába szerették volna, Molnáron kívül egyiküknek sincs Budapesten épülete, mindannyian Amerikában lettek világhírűek.

A Bauhaus képviselőinek határozott elképzelésük volt arról, hogyan nézzen ki a jövő városa: cikornyák helyett letisztult vonalak, sötét hátsó szobák helyett hatalmas, levegős terek, új anyagok és megoldások – a szépség fogalmának újraértelmezésére tették a hangsúlyt.

S ahogy az 1930-as években nőttek ki a Rózsadomb földjéből a modernista villák, úgy nőtt a stílussal szembeni fanyalgók tábora is, köztük híres írókat is találunk. Füst Milán például így jellemezte ezeket a házakat: „Olyan, mintha csupa fürdőszobát csinálnának”, Márai Sándor pedig egyenesen „vasúti állomások modern pisszoárjaihoz” hasonlította a Bauhaus által megálmodott csőbútorokat. Merthogy nemcsak épületeket terveztek ezek a kreatív alkotók, hanem egyesíteni kívánták a művészetet, a kézművességet és az ipari tervezést, előnyben részesítve a funkciót és a letisztult formákat a díszítéssel szemben. 

A kritikák persze nem értek véget, a Rózsadombi Egyesület 1934-ben „Csúnya házak rohama a gyönyörű Rózsadomb ellen” címmel intézett  támadást az új villák ellen. Mégis, Budapest leggazdagabb polgáraitól kezdve a Ferences rendig sokan érezték úgy, hogy a régi, fullasztó épületek helyett levegős, modern terekben szeretnének élni. Így épülhettek fel a jórészt ma is látható rózsadombi villák, amelyek közül nem egy új életre kelt, van, amelyikben kulturális szalon is működik.

A rózsadombi sétán kiderül, hogyan ütköztek össze a laboratóriumban tervezett házak a valósággal és a megrendelői igényekkel, és hogyan szakadtak szét az egykori lánglelkű fiatalok a második világháborúban.

A séta sajtóbemutatóján alkalom nyílt arra is, hogy néhány modernista villát belülről is megnézhessünk (amire egyébként a közönségsétákon nincs lehetőség), és megismerjük azokat a budapestieket, akik ma legalább olyan szeretettel gondozzák a város Bauhaus örökségét, mint amekkora szenvedéllyel annak idején megtervezték ezeket a különleges épületeket.

A séta a Sarolta utca 3. alatti háztól indult, a villatulajdonos a Bródy család (a színész Adrien Brody nem ebből a családból származik), amely számos kiemelkedő egyéniséget adott a világnak: köztük volt a családfő Bródy Sándor író, házasságon kívül született gyermeke, Hunyady Sándor, Bródy Imre feltaláló, vagy a fiatalabb generációból Bródy János zenész-szövegíró és Alexander Brody reklámszakember, aki itt töltötte gondtalan gyerekkorát, amelynek a II. világháború vetett véget. 1947-ben került Amerikába, ahol hatalmas karriert futott be a reklámiparban. Részben róla mintázták a Mad Men (Reklámőrültek) sorozat főhősét, Donald Drapert. Az épület egyik részének mai tulajdonosai, Levko Esztella színésznő és Boros Tamás 2021 óta működteti a Sarolta szalont, ahol művészek, írók, történészek, színészek, valamint politikusok, gazdasági vezetők találkoznak egymással.

A Cserje utcai Hevesy-villát 1931-ben Molnár Farkas tervezte. A tetőteraszon Breuer Marcell világhírűvé vált B33, avagy Cesca székét is megnézhettük, amelynek inspirációját egy biciklibaleset adta. Akkor szembesült azzal, milyen tartós anyag a kormányhoz használt fémcső. A villát sokáig Hevesy Iván fényképész-művészettörténész és felesége, Kálmán Kata fotóművész lakta.

A Palánta utca 15/A-B számú ház sztorijához hozzátartozik, hogy a hagyományőrző építészek tiltakozása miatt a terveket módosítani kellett egy emelettel alacsonyabbra, aminek a föld alá süllyesztett garázs is kárát látta, ám az épület mit sem vesztett eleganciájából.

Mellette, a Palánta utca 17. alatt bentlakásos játszóiskolát működtettek, ahol a szabad mozgást a nevelés egyik legfontosabb eszközének tekintették, s jógával, relaxációval és agykontrollal egészítették ki.

Az Áfonya utca 7. számú házban az emeleti lakást, Weiler Árpád építész otthonát látogattuk meg, ahol a modern bútor mögött húzódó filozófiát is megismerhettük a híres Barcelona-székek által, a letisztult minimalista szerkezet ugyanis annyira kényelmes, hogy sehogy sem akaródzik felkelni belőle.

A séta a Kapisztrán Szent János-templomnál fejeződött be, a Törökvész úton. A túra létrehozói úgy vélik, a templom valóságos időkapszula a Rózsadomb tetején, az 1940-es évek végének kimerevített pillanata. Ekkor vesztette el a katolikus egyház privilégiumait és vált a társadalmi berendezkedés legfontosabb pilléréből üldözötté és elnyomottá. Mindenki érezte, hogy az egyház és a ferences rend katartikus átalakulás előtt áll, és még a közelgő tragédia előtt megpróbáltak az utolsó pillanatban örök nyomot hagyni. Tudták, ha nem lesznek elég gyorsak, nem lesz idejük befejezni a templomot – és végül így is történt.

A templomot félkészen, 1949. július 10-én szentelték fel, ez volt a Rákosi-rendszer évei előtt átadott utolsó templom, évtizedeket kellett ezután várni, amíg a következő felépülhetett. A templombelső monumentális vasbeton szerkezete lenyűgözi a betérőt, az egyszerűségében is pompás teret a kortárs egyházművészet legjelesebb alkotóinak freskói, üvegablakai és szobrai díszítik.

A március 22-én induló sétákra a hosszúlépés.járunk? honlapján lehet jelentkezni. 

Borítófotó: Vajk Brigitta

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!