A Budapesti Történeti Múzeum / Vármúzeum Középpontban a középkor című sorozata a közelmúlt legjelentősebb régészeti leleteit mutatja be a nagyközönségnek.A sorozat immár kilencedik kiállításán az Árpád-kortól a török kor végéig terjedő időszak minden évszázada képviselteti magát. Társadalmi szempontból is széles lesz a paletta, a látogatók a falusias környezetből és a királyi udvarból egyaránt találhatnak tárgyi emlékeket.

A Budapesten folyó építkezések sok esetben olyan területeket érintenek, ahol már a középkorban is álltak egy város (Buda, Pest vagy Óbuda) vagy egy falu házai. Ezeken a helyszíneken a kivitelezés munkálatai előtt régészeti módszerekkel ismerhetjük meg az egykor ott élt emberek életét.

Az Árpád-híd közelében, a középkori Szent László faluban többek között egy elveszített gyűrű és egy maroknyi pénz került elő. Egy csepeli falu határában talán egy építési áldozathoz kapcsolódó szokás emlékeit találták meg a BTM Középkori Főosztályának munkatársai. Budán, a Várhegyen a királyi palota előtere mindig egy különleges helyszín volt. A telkek mély kútjaiban, gödreiben egy-egy háztartás gyakran kiemelkedő minőségű tárgyai maradtak ránk, a várfalon kívülre kidobált szemétből pedig sok-sok távolról, például Itáliából vagy német területekről, esetleg Kínából érkezett különleges töredék került elő. Az óbudai zsinagóga mellett a 18. századi zsidó közösség emlékeit is megtalálták. Az ásatásokon előkerülő állatcsontok részletes vizsgálata megmutatta, hogyan tartották az állatokat vagy milyen betegségektől szenvedtek.

Mindezekről színes, részletekben gazdag képet kaphat a látogató a BTM Vármúzeum új időszaki kiállításán 2024. december 19. és 2025. május 4. között.

A kiállítás kiemelt tárgyai: 

„Cseppes” üvegpohár

A Szent György téri ásatások során előkerült egy sziklagödör, amelyben nagy mennyiségű 14. századi tárgyat találtak. Köztük – az anyag sérülékenysége ellenére is – nagyobb mennyiségű üvegtöredéket, melyekből a restaurátoroknak sikerült két poharat rekonstruálni. Az egyik egy úgynevezett „cseppes pohár”, mely az oldalát díszítő üvegcseppecskékről kapta a nevét. Nem voltak kifejezetten ritka edények, azonban mégis egy tehetősebb, inkább városokhoz kapcsolódó tárgytípusról van szó. Számos alakban és méretben találkozhatunk velük. A Szent György téren előkerült darab közel átlátszó, színtelen üvegből készült, amely Itália (velencei műhelyek) felől terjedt el egész Európában. Nemcsak a pohár formája, de az oldalán megjelenő cseppek alakja és mérete is segít a tárgy korának meghatározásában. A most előkerült tárgy hengeres formája, enyhén kifelé hajló pereme és a cseppek erősebben kihúzott, hegyes formája is a 14. századi készítést támasztja alá.

Fajansz csésze

A 2023-as Szent György téri ásatás alkalmával, egy törökkori gödör feltárása során előkerült egy csésze. Egyik fele a gödör közepén, míg másik része majdnem az alján látott napvilágot, csupán egy kis peremszakasz az, melyet a restaurátoroknak kellett kiegészíteniük. Ezek a vélhetően perzsa területen készült 17. századi darabok a kínai porceláncsészéket utánozták, de minőségben azoktól elmaradtak. Ezen a darabon is jó látható, hogy a kék festés elmosódott, a külső oldalán 4 stilizált virág  díszíti. A csészék alján rendszeresen megjelennek műhely/mesterjegyek. Egy részük a bonyolultabb kínai írásjegyeket utánozza, a legtöbb esetben csak pár vonással vagy akár csak egy folttal találkozhatunk. A Szent György téri csésze esetében is csak 2-3 vonal látható.

Hörcsög

A régészeti állattani kutatások egyik legizgalmasabb feladata az állatbetegségek nyomainak felismerése és ezek értelmezése. Ezek sosem tükrözik az állatokat érintő összes lehetséges betegséget és traumát, mivel a régészeti leletek között csak olyanokkal találkozunk, amelyek a csontokon és fogakon is nyomot hagytak. 

A Római Birodalom bukása után, sok egyéb mellett, az állatorvoslás tudománya is lényegében elveszett. Az állatok gyógyításával a középkorban nem foglalkoztak (kivéve a drága egyedeket, mint pl. vadászmadarakat, vagy értékes lovakat, amelyeket azért megpróbáltak kezelni), lelketlen lényként a sorsukra hagyták őket, súlyosabb esetben pedig kényszervágást alkalmaztak. Értelemszerűen a háziállatoknak jobb esélyeik voltak a gyógyulásra a vadon élőkkel szemben, amelyeknél súlyosabb betegség vagy sérülés esetén a zsákmányszerzés vagy a menekülés lehetősége, és ennek megfelelően a túlélés esélye is minimálisra csökkent. 

Ennek tudatában különösen érdekes a bemutatott 14-15. századi hörcsögmedence, amelyen egy ficam (a combcsont kiugrott a medence ízületi vápájából) következtében kialakult álízület nyoma látható. Rejtély, hogy milyen hatásra ficamodhat ki egy ilyen apró állat combja, és még nagyobb kérdés, hogy zsákmányállatként hogyan élhette túl ezt a traumát legalább addig, amíg az álízület kialakult. Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy házi kedvencként tartották, így nyílt lehetősége a gyógyulásra. 

Korcsolya

Ló és szarvasmarha hosszúcsontból készült korcsolyákat már a bronzkortól kezdve ismerünk. Ez a különleges tárgycsoport elsősorban települések feltárása során kerül elő. Nem csak a kikapcsolódás, játék eszközei voltak, a téli közlekedésben is szerepet kaptak a különböző történeti korokban. Korcsolyákat ismerünk középkor ábrázolásokról, de az Eddákban (középkori skandináv mondák) is említenek korcsolyázókat, a németalföldi Szent Lidvina sérülése pedig épp a korcsolyázáshoz kötődik. A források és régészeti leletek mellett néprajzi gyűjtésben fennmaradt csontkorcsolya is ismert, amelyeket még a 20. század első felében is használtak. Volt, amikor úgy használták a csontkorcsolyákat, hogy egyszerűen csak rájuk álltak, ilyenkor nem volt szükség furatokra a korcsolya rögzítéséhez. A tárgyak nagy részén azonban a rögzítéshez kötődő lyukak figyelhetőek meg. A korcsolyák elülső részét gyakran hegyesre alakították, a “talpukon”, ahol a jéggel érintkeztek, jellegzetes hosszanti irányú csíkozódás, fényes felület figyelhető meg. Hasonló nyomokat viselnek magukon azok a csontok, amelyeket szántalpként azonosíthatunk.

A kiállításon látható korcsolya lelőhelye az Óbudai Zsinagóga.

Lábas töredéke

A mai lábasokkal ellentétben a középkorban ez az edénytípus még megfelelt a nevének: kis lábakon állt, ami megkönnyítette azt, hogy nyílt tűzhelyen főzzenek benne. Több formája létezett: kis, gömbölyded, bögrére hasonlító, hurkafüllel megfogható darabok, vagy laposabb, szélesebb, tál alakú változatok. Ez utóbbiak hengeres, lyukas nyelébe farudat lehetett illeszteni. A kiállításon látható kis, állatfejet formázó, zöld mázzal borított töredék az edény magasra felemelkedő, szinte függőleges nyele volt. Egy kerek, magas oldalú, három apró lábon álló, tál alakú testhez csatlakozott. A 13. század végén – a 14. században a városok gazdagabb háztartásaiban használtak hasonlóakat. Osztrák területen lévő fazekasműhelyben készült, s mint ilyen, nem számított tömegárunak. Érdekesség, hogy az itt előkerült példány közeléből többet is ismerünk, Dísz téri betemetett kutakból, hulladékgödrökből sikerült feltárni hasonló darabokat és egy teljesen ép edényt.

Majolika padlótégla Mátyás király palotájából

A 15. század közepén, a korai reneszánsz művészet kibontakozásának idején Rómában és más itáliai városokban nagy építkezések folytak. Az alapozások miatt megbolygatott római kori épületek romjai között olykor díszes kivitelű mozaikpadlók is előkerültek, melyeket a korabeli művészek mintául használtak terveiknél. Ugyanebben a korszakban lett egyre divatosabb a 13-14. századból származó dél-itáliai és hispániai padlódíszítési módszer, amelynél a téglákat színes mázas mintákkal festették meg. A két stílus ötvözéséből alakulhatott ki Itáliában a fejedelmi paloták és templomok padlóinak díszítésére a művészi szintű majolika készítése. Mátyás király udvarába is eljutottak finoman festett darabok, talán mintának. A király kérésére 1480 körül itáliai mintára majolika padlókat készítettek a budai palota dísztermeibe. A padlótéglák helyi agyagból készültek, felületük díszítő-festése és a mázazás minősége is helyi mester munkájára utal. A téglák egy része Mátyás király és Aragóniai Beatrix királyné családi szimbólumait ábrázolták (gyémánthegy, hordó, kút, könyv, üst), más részükön állatok (szarvas, kutya, nyúl) és virágminta látható. A padlótéglák keretezése ugyan igyekszik a római mozaikok meander, koszorú vagy szalagdíszét utánozni, de a kompozíción látszik, hogy a készítő mester még sohasem látott hasonló ábrázolást. A majolika csempéket a belső udvar dísztermeiben, fogadótermeiben fektették le, csak az udvari emberek szűkebb köre és a király vendégei láthatták. Antonio Bonfini mester, Mátyás király és II. Ulászló király történetírója így írt róla: „A padló többnyire négyszögletű tarka kövekből, néhol földviasszal égetett téglából van kirakva.” 

Állítsa be, hogy a Turizmus.com cikkeit az elsők között lássa a Google keresőben!