Május 18-án elkezdődött a jegyértékesítés a 200. Anna-bálra. Július 26-án Balatonfüreden rendezik meg a bicentenáriumát ünneplő patinás eseményt, amelyen minden korábbinál több elsőbálozó lány és vendég vehet majd részt.
Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményét, a hungarikummá választott Anna-bált a megújult Anna Grand Hotel díszes termeiben, hangulatos udvarában rendezik meg. A kétszáz éves múltra visszatekintő eseményre minden eddiginél több, közel 700 bálozót várnak.
A bicentenáriumra a Herendi Porcelánmanufaktúra különleges serlegekkel készül, amelyeket a bál szépei vehetnek át, és ebben az évben is minden hölgy sorszámozott herendi porcelán szívet kap majd emlékbe. A hagyományos palotást a Mendelssohn Kamarazenekar kíséretében az Operaház balettművészei táncolják. A bálra idén is meghívást kaptak a 18 éves balatonfüredi lányok, ezúttal minden korábbinál több, 33 elsőbálozó vesz majd részt az eseményen.
A bálon színpadra lép a világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttese. Ebben az évben a Tagore sétányon lévő Kisfaludy Színpadon óriás kivetítőn élőben lehet majd látni az Anna-bál ünnepélyes megnyitóját illetve éjfélkor a báli szépek megválasztását, a közvetítések között pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, majd Kökény Attila ad műsort.
A 200. Anna-bálra a gálavacsorát is tartalmazó hagyományos báli belépők 145 ezer forintba kerülnek, a Gyógy téri pavilonban pedig 110 ezer forintért lehet helyet foglalni. Újdonság, hogy ebben az évben a hotel Anna Café teraszát is megnyitják a bálozók előtt, ide 130 ezer forintos áron lehet jegyet váltani, így minden korábbinál több vendéget fogadhat az évfordulóját ünneplő Anna-bál.
A belépők kizárólag az Anna-bál hivatalos honlapján vásárolhatók meg, a jegyrendelés menüpontban történt online regisztrációt követően. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a nagy érdeklődésre, illetve a limitált jegykészletre való tekintettel érdemes minél előbb megváltani a belépőket.
A bált július 22–27. között ezúttal is az Anna Fesztivál kíséri. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon az Állami Operaház operaestet tart, világhírű darabokból csendülnek majd fel részletek. Különleges hangulatot ígér az elsőbálozó lányok részére adott vonószenekaros éjjeli koncert a szerenádok éjszakája. A közkedvelt Szívhalászat ezúttal sem marad el, és a Hagyományok Házával közösen megtartja a város a prímások gáláját is – írja a balatonfured.hu.
(Borítókép: annabal.hu)
KAPCSOLÓDÓ
A 200 éves Anna-bál előtt tisztelgő programsorozat indul Balatonfüreden
Az Anna Grand Hotel és a Glamour magazin beszélgetős estjein híres Annákat látnak vendégül.

