Új short videó mutatja be a balatonfüredi Esterházy-kastély Látogatóközpontot és a falai között berendezett háromszintes kiállítást. A felújított kastély tavaly óta várja a közönséget, kiállítása új attrakcióként színesíti a város gazdag kultúrális palettáját. 

A balatonfüredi Esterházy-kastély Látogatóközpont tavaly májusban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A pályázati támogatással felújított épület tulajdonosa és fenntartója Balatonfüred Város Önkormányzata. A kastély falai között, három szinten rendezték be A Nyár a Balatonon – Fürdőidény Füreden (1825–1914) című történelmi kiállítást, amely a Magyar Kastélyprogram Nkft. munkája. Most elkészült a kastélyt és kiállítását bemutató short videó is.

 

Kastélyból szálloda, majd látogatóközpont

Balatonfüred fejlődését, fürdőkultúrájának kialakulását az itt feltörő gyógyvíz alapozta meg. Az ideérkezők a 18. századtól tudták a fürdőhely kínálatát élvezni, és a különböző ivó- és fürdőkúrák hatására gyógyultan távoztak. A dinamikusan fejlődő fürdőhely magával hozta a minőségi szálláshelyek megjelenését is, amelyek közül az egyik legkiemelkedőbb az egykori Esterházy-kastély épületében berendezett szálloda volt.  

A mai kastély földszinti részét 1781–82-ben építtette gróf Esterházy Kázmér, Zólyom vármegye főispánja Pauly Mihály építőmester tervei alapján késő barokk stílusban. 1785-ben gróf Esterházy Károly egri püspök vásárolta meg az épületet, majd 1786-tól vendégfogadó céljára adta bérbe. 1837–38-ban emeletet húztak az L alakú épületre, itt további vendégszobák kialakítására nyílt lehetőség, a homlokzatokat pedig klasszicista stílusban alakították át. 1943-ban az Esterházy Szállodára egy második emeletet épített a Quadt család, ekkor az épület homlokzatai késői neobarokk jellegű kialakítást kaptak.

A kastély Balatonfüred egyedülálló épített örökségeként komplex műemléki felújítása során a modern kulturális turizmus igényeihez igazodva, mint kiállítóhely, látogatóközpont, valamint kulturális közösségi és rendezvényi tér újult meg. 

 

esterhazy-kastely
A látogatók a régi korok utazójának érezhetik magukat (Fotó: Magyar Kastélyprogram Nkft.)

 

Kiállítás a fürdőhely múltjáról

A helyszín a színvonalas vendégfogadáshoz szükséges történeti élményalapú kiállítással, tartalommal bővíti a település kínálatát.

A kiállítás azt a kort, elsősorban a reformkort kívánja megidézni, amikor még postakocsival, majd az első vonattal lehetett az akkori füredi Savanyúvízre érkezni, és a gőzhajóval való utazás volt a legkedveltebb módja annak, hogy a szomszédos tóparti településeket meglátogassa az utazó.

A látogatóközpont kiállításába érkezők napjainkban maguk is a régi korok utazójának érezhetik magukat.

A kiállításon bemutatott főbb tematikai egységek:

  • Balatonfüred, mint gyógyászati központ működése,
  • a füredi hajózás kezdetei,
  • a korabeli fürdőélet mozzanatai,
  • a feltörő gyógyvíz jótékony hatásai és az itt működő gyógyászat,
  • a méltán híres füredi Anna-bál története
  • a Füreden nyaralók mindennapjai.

Az újonnan elkészült, invitatív videó bemutatja a helyszín különlegességeit:  

 

(Nyitókép: A kiállítás egyik terme / Magyar Kastélyprogram Nkft.)

KAPCSOLÓDÓ

Világsztárok is fellépnek jövő évben a kismartoni Esterházy-kastélyban

A BBC Filharmonikusok, John Malkovich és Sebastian Koch is fellép majd a kastélyban.