Az október 23-i programok a Budapest Brand nZrt. és a Fővárosi Önkormányzat szervezésében valósulnak meg.

Az érdeklődők a fővárosban több izgalmas program közül válogathatnak. Az 56-os villamos vonalán, Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér megállók között, október 23-án 10 órától 18 óráig UV típusú nosztalgiavillamos repít vissza az időbe. Kipróbálható, milyen szerelvénnyel utaztak 1956-ban Budapesten. A villamosra a BudapestGo applikációjában és a helyszínen is lehet jegyet váltani.

Az is kiderül, hogyan éltek a forradalom kitörése előtt a budapestiek. Melyek voltak a legnépszerűbb könyvek? Mit játszott a rádió, milyen előadás ment a színházban? Milyen volt akkoriban a divat? 

Erre mind fény derül a Városháza Parkban, ahol formabontó plakátkiállításon elevenedik meg 1956. A kiállítás a Károly körút felölről közelíthető meg.

 

Október 23-án négy időpontban is részt vehetünk egy-egy vezetett sétán, ahol közelebbről is megismerhetjük az ötvenes évekbeli Budapestet. Az egyedi tematikus sétaútvonal a Budapest Bejáró részeként valósul meg, első állomása a plakátkiállítás lesz a Városháza Parkban, az utolsó pedig a Kálvin téren. A történész, idegenvezető által vezetett túrán előzetes regisztrációval lehet részt venni.

A Corvin mozi Jávor termében egész napos 56-os filmmaratonnal készülnek a szervezők. 12 órakor a Néma forradalom, 15 órától a Szabadság, szerelem című alkotásokat láthatják az érdeklődők, 17:45-től pedig a Megáll az idő című klasszikus kerül vászonra.

Corvin mozi, Fotó: Kepszerkesztoseg
Corvin mozi egész napos 56-os filmmaratonnal készül (Fotó: Képszerkesztőség)

 

A Merlin Színházban egy hétköznapi hős, Malétár Pál özvegyének élettörténetével ismerkedhetünk meg. A Pali című monodráma 15 órától Szamosi Zsófia előadásában lesz látható. A program ingyenes, de a korlátozott férőhely miatt regisztráció köteles.

A részletes leírás itt elérhető, a főváros további eseményeiről pedig a Budapest Te meg Én Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

(Nyitókép: Képszerkesztőség)

KAPCSOLÓDÓ

IV. Murád szultánról készült monumentális operát mutatnak be a budapesti Operaházban

A címszereplő mindössze tizenegy évesen lépett trónra, és egy olyan korszakban uralkodott, amelyet a palotai intrikák és hatalmi harcok jellemeztek.