A heavy metal egyik ősatyja, a Judas Priest, akik közel 60 év után is fáradhatatlanul ostromolják a legnagyobb színpadokat. A legendás zenekar ezen a nyáron Faithkeepers elnevezésű turnéjával járja Európát, szeptember 1-jén pedig Budapestre is begurul a turnébusz, hogy ismét megrengessék rock himnuszaikkal a Budapest Arénát.
Kevés heavy metal zenekar jutott olyan magasságokba, mint a Judas Priest több mint 50 éves pályafutása során. Jelenlétük és hatásuk erősebb, mint valaha: ezt bizonyítja, hogy a 2018-as Firepower lett karrierjük legmagasabb helyezést elérő albuma, 2010-ben Grammy-díjat nyertek a „Legjobb Metal Előadás” kategóriában, 2006-ban a VH1 Rock Honors díjazottjai voltak, 2022-ben pedig bekerültek a Rock and Roll Hall of Fame-be.
A banda 1969-ben alakult az angliai Birminghamben, amelyet sokan a heavy metal bölcsőjének tartanak. Rob Halford, Glenn Tipton, KK Downing és Ian Hill alkották azt a magot, amely végül megváltoztatta a heavy metal arculatát. Első, útkereső lemezeik után a formáció rátalált a hangjára, amelynek köszönhetően megszületett az az albumnégyes, amely egyértelműen kiemelte a Judaest Priestet a hard rock mezőnyből: az 1977-es Sin After Sin, az 1978-as Stained Class és Hell Bent for Leather, valamint az 1979-es Unleashed in the East.
A Priest volt az egyik első metal zenekar, amely kizárólag bőrt és szegecseket viselt, ez az öltözet pedig később világszerte a metal rajongók védjegyévé vált.
Azt is mondhatjuk, hogy a Priest uralta a ’80-as éveket: olyan klasszikus albumokat adva ki, mint az 1980-as British Steel, az 1982-es Screaming for Vengeance és az 1984-es Defenders of the Faith. Ezekről ismét számtalan metal himnusz született, köztük a Breaking the Law, a Living After Midnight és a You've Got Another Thing Coming. A ’80-as években a Judas Priest globális aréna headliner zenekarrá vált.
Sikerük azóta sem halványult: eddig 19 rendkívül népszerű albumot adtak ki, túléltek tagcseréket és többször is körbejárták a világot turnéikkal.
A zenekar 2020-ban fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte, a jubileumi koncertkörút pedig Budapestre is eljutott, ahol a Budapest Arénában léptek fel. 19. stúdióalbumuk, az Invincible Shield 2024. március 8-án jelent meg, a lemezbemutató turné pedig bizonyította, hogy a banda továbbra is az egyik legnépszerűbb koncertzenekar, a világturné minden állomása telt házas volt.
Közel 60 évvel megalakulásuk után a Judas Priest még mindig világszerte népszerű sajátos heavy metal hangzásával. A Faithkeepers turnénak köszönhetően ismét lehetőség nyílik élőben is hallani a zenekart szeptember 1-jén a Budapest Arénában.
A jegyek először a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők, az általános jegyértékesítés március 18-án 10 órakor indul.
(Nyitókép: Borsos László)
KAPCSOLÓDÓ
Ezen a nyáron is egymást érik a koncertek a veszprémi Gyárkertben
A Thievery Corporation, Beton.Hofi és a Kispál és a Borz is fellép a szabadtéri helyszínen.

