Legyen ünnep a földön! – Retró teleink világa címmel nyílt az 1970–es, 1980-as évek téli ünnepeinek hangulatát idéző plakátkiállítás a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján.
Hagyomány az adventi időszakban, hogy egy olyan szabadtéri kiállítást rendezünk, ami valamilyen módon köthető a karácsonyi ünnepkörhöz és igyekszünk bemutatni a magyar kultúrának egy olyan szeletét, amiről azt gondoljuk, hogy érdeklődésre tarthat számot mind a hazai, mind a hozzánk látogató külföldi turisták körében ‒ mondta el a kiállítás megnyitóján Sándor Zsolt, a Várkapitányság kommunikációs és marketing igazgatója.
Kifejtette, hogy a tablók a közelmúlt azon időszakába kalauzolják vissza a látogatókat, amikor a vallási gyökerű ünnepeket megpróbálta egyfajta fogyasztói eseménnyé degradálni az államvezetés. A hiánygazdálkodás közepette ez kevéssé sikerült, erről tanúskodnak azok a tárgyak, díszek, kiegészítők amelyek fotói megtekinthetők a kiállított tablókon ‒ mondta.
Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója felidézte, hogy második alkalommal rendez közös kiállítást a múzeum és a Várkapitányság, hiszen tavaly a csaknem száz évvel ezelőtti színes, képes levelezőlapokból mutattak be válogatást a tablókon.
Most a korszak tanúit emlékidézésre invitáljuk, a fiatalabbakat időutazásra, a külföldieket pedig élmény- és ismeretátadásra
‒ nyilatkozta a főigazgató.

A tárlat nemcsak a karácsonyi szokásokról szól, hanem arról is, hogy az 1970-es években mi volt a divat, hogyan alakult a reklám világa, melyek voltak a legkelendőbb áruk, de a kiállítása megemlékezik a színes üdítőkről, vagy az ünnepi asztalok terítékéről is ‒ tette hozzá.
A tárlat valódi retró ünnepi élményt kínál, nosztalgikus és hangulatos emlékezést valódi társadalmi és gazdaságtörténeti kontextusban ‒ mondta.
Az ingyenesen megtekinthető, tizenhat kivilágítható installációs elemen a kiállítás kurátorai, Veress Kinga és Jenei Gabriella főmuzeológusok felidézik a Télapó-várást, a fenyőünnepre készülődést, a szilveszteri házibulik hangulatát és a farsangi jelmezes felvonulásokat,
amelyek meghatározták a tél ritmusát azok számára, akik a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán nőttek fel.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményéből válogatott plakátok, kártyanaptárok, árucédulák, képeslapok és játékok fotóinak segítségével feltárul, hogyan hirdették a reklámok és a kirakatok a bőséget egy olyan korban, amikor a legtöbben sorban álltak a legkisebb ajándékért is ‒ mondta az igazgató.
A képeken megjelennek továbbá a jól ismert gömbdíszek, jellegzetes dobozú zselés szaloncukrok és kristálytálak, vagy a kukta és a Remoska, mint a konyhai eszközök újdonságai.
KAPCSOLÓDÓ
Sisi-sétáktól a szimfonikus koncertekig: varázslatos adventi programok a Várkert Bazárban
Nagyszabású koncertek, családi programok, adventi séták, irodalmi és táncos estek várják a közönséget.
