A magyar kultúra napján első alkalommal mutatják be Kölcsey Ferenc pipáit a debreceni Déri Múzeumban ‒ jelentette be Angi János, az intézmény igazgatója. Kölcsey oldalági leszármazottjai ajánlották fel a három pipát, amelyek az Amerikai Egyesült Államokól érkeztek Debrecenbe.

A három pipa sorsa nyomon követhető a hozzájuk tartozó öröklési soron, amelyet szintén megkapott a múzeum ‒ jelezte az igazgató, megjegyezve, hogy az Egyesült Államokban élő Kölcsey-leszármazottal, Fazekas Istvánnal megkötött ajándékozási szerződés nyomán a pipák végleg a Déri Múzeumnál maradnak, a jövőben a Debreceni Irodalom Háza kiállításán lesznek majd megtekinthetőek. 

A Himnusz születésének 203. évfordulója alkalmából egyhetes programsorozattal ünnepli a magyar kultúra napját a város: ezen a héten valamennyi kulturális intézmény bemutatja majd a kultúra egy-egy szeletét Debrecenben. 

 

A programok közül kiemelkedik a Csokonai Színház kultúra napi gálája: január 22-én Petőfi János vitézének daljátékváltozatát mutatják be a teátrumban. 

A hagyományoknak megfelelően a magyar kultúra napjához kötődően adják majd át a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait és ösztöndíjait a Déri Múzeum Munkácsy-termében. 

A városban élő Aczél Gézának, az Alföld egykori főszerkesztőjének ötven évvel ezelőtt jelent meg az első verseskötete. Ebből az alkalomból fiatal kortárs költők olvasnak majd fel részleteket Aczél Géza verseiből.

Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum ‒ Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításai - írtuk korábban.

(Nyitókép: Déri Múzeum Facebook-oldala)

KAPCSOLÓDÓ

Harminc éve látható együtt Debrecenben Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája

A jeles alkalomból különleges, előadásokkal, fényjátékokkal kísért tárlatvezetést tartanak a múzeum Munkácsy-termében.